Hírek

2017.09.07. 15:40

Hódítanak a divatszakmák - Kevés van többek között asztalosból, ácsból, szakácsból és hegesztőből

VESZPRÉM - Hiányszakmát tanulni a biztos elhelyezkedés mellett, a tanulmányi ösztöndíj miatt is érdemes. Hiányszakma tanulása esetén a diák havi 20 ezer forintot is kaphat legalább négyes tanulmányi eredmény esetén.

Molnár Sándor

Hiányszakmának nevezzük azokat a munkaköröket, amelyekre nehéz munkaerőt találni. Ezekre a szakmákra megyénként a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő fejlesztési és képzési bizottságok tesznek javaslatot minden évben, figyelembe véve a gazdasági igényeket. A listát aztán a Nemzetgazdasági Minisztérium hagyja jóvá. Megyénkben a Veszprém Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság állítja össze évről évre a hiányszakmák listáját, melynek Markovszky György az elnöke.

- Az a baj, hogy ezekre a területekre nem akarnak jelentkezni a gyerekek. Egy részük - szülői befolyásra - gyenge tanulmányi eredménnyel is gimnáziumba akar menni. Él egy téves elképzelés, hogy ha valakinek érettségije van, akkor már nem kell dolgozni. Széles körben elterjedt ez a nézet. Ha a fiatalok 18 éves korukig nem kerülnek olyan közegbe, hogy lássák, hogy mi az az érdemi munka, akkor számukra ez teljesen idegen lesz. Hamis kép él az átlag magyar családokban a szakmákról. A világ annyit változott, hogy az hihetetlen. Sokan azt hiszik, hogy a szakmunkás az egy lerongyolódott valaki, aki húzza az igát. Nincs arról képük, hogy egy számjegyvezérléses CNC gép adott esetben 20-25 millió forint, és ezt a gépet kell tudni kezelni - vélekedik Markovszky György.

Hozzáteszi még, hogy a kamaránál fontosnak tartják, hogy folyamatosan legyenek bemutatók, és a fiatalok hetedik osztálytól kezdve lássanak munkahelyeket. Üzemlátogatásokra viszik őket, hogy szembesüljenek a mai valósággal, hogy már nem az van, ami 20 évvel ezelőtt volt.

Kiemelte azt is, hogy megyénkben a gépipari szakmákban, mint a lakatos vagy forgácsoló óriási a hiány. Ha itt háromszor annyi gyerek lenne, háromszor annyian is el tudnának helyezkedni. Egy másik probléma, hogy sokan a vendéglátást sokkal vonzóbbnak tartják minden másnál. A gyereklétszám harmada szakács akar lenni, de ennyi szakácsra nincs szükség. Amikor végez, csalódik a gyerek, mert mást tapasztal, mint amit elképzelt a szakmáról. Egy-kettő a javából el tud menni külföldre, de a szakácsok jelentős része eltűnik és más végzettséget szerez. Divathullámok mentén választanak szakmát a fiatalok és nem a valós lehetőségek alapján. A pályaválasztási tanácsadást kellene úgy végig gondolni, hogy az valójában, mérték-adó módon, a gyerekkel többször találkozva, felmérésekkel legyen alátámasztva. Kiderüljön, hogy mire vannak hajlamai a fiatalnak, amiben aztán sikeres tud lenni.

Az egész magyar társadalomnak az lenne az érdeke, hogy sikeressé váljanak a fiatalok és ne kerüljenek zsákutcákba. A felnőtt társadalomnak kellene olyan rendszereket felépítenie, hogy szembesüljenek ezekkel. Kedvet kellene csinálni azokhoz a szakmákhoz, amiből jól lehet élni, és ez igaz a felsőfokú képzésre is - fogalmazott a Veszprém Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!