Hírek

2017.05.12. 07:10

79 éves férfit fosztottak ki a veszprémi aluljáróban

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat két 20 év körüli férfival szemben, akik 2017 januárjában egy 79 éves férfi kezéből a táskáját kirántva szereztek pénzt.

A vádirat szerint a két férfi elhatározta, hogy bűncselekmény elkövetésével jutnak pénzhez, amikor az egyik veszprémi aluljáróban felfigyeltek a lépcsőn, kezében táskával közlekedő sértettre.

A táska megszerzése érdekében a fiatalabb vádlott – anélkül, hogy az idős férfihoz hozzáért volna – kirántotta a kezéből a táskát, majd társával együtt, aki a közelben figyelt, s a helyszínt szemmel tartva segítette a bűncselekmény elkövetését, elfutott.

A vádlottak az egyik helyi iskola előtt vették számba a táska tartalmát, amelyben közel 20.000 forint készpénz mellett szemüveget, lakáskulcsot, kocsikulcsot, különböző okmányokat, vásárlói kártyákat és bankkártyát találtak. Az elkövetők, miután a pénzt kivették, a táskát a benne lévő tárgyakkal, iratokkal együtt elégették.

A két férfi összesen mintegy 43.000 forintos kárt okozott a sértettnek, aki életkora és ízületi problémái miatt is a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személynek minősül.

A rendőrség végül az eltulajdonított készpénz nagy részét a nyomozás során lefoglalta, és a sértettnek kiadta, mellyel az okozott kár részben megtérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!