Hírek

2017.08.16. 16:35

90 éves a sok mindent megélt Csobánc nosztalgiahajó

BALATONALMÁDI Különleges tortával köszöntötte a BAHART a 90 éves Csobánc nosztalgiahajót a balatonalmádi kikötőben.

Napló

A Csobánc nosztalgiahajót az utóbbi évek a Balaton keleti medencéjéhez kötik, hiszen a főidényben Balatonkenesén, Balatonalmádiban és Csopakon sétahajóztatja az utasokat. Tavasszal és ősszel pedig a balatonfüredi kikötőben vendégeskedik. A hajó csaknem egyszázados múltja során sok emlékezetes eseményt élt meg.

1927-ben építették Budapesten és egyből a Balatonra került a vastesttel, tikkfaborítással, elektromos világítással - akkori mércével luxuskivitelben - készült hajó, mely a Balaton első dízelmotoros hajója volt. A Badacsony környéki úri közönség kedvelt hajójaként szelte a tó vizét a század közepén és a mai napig kedvelt tagja a BAHART flottának.

A Csobánc számos családi és céges rendezvénynek biztosított már különleges helyszínt Fotó: Archív

1945. március 26-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A hajót még abban az évben kiemelték a vízből, és a helyreállítását követően a Balatoni Hajózási Vállalat, majd 1955-től a MAHART tulajdonában működött. A múltat idézi a 60 fős motoroson a kormányállásban díszelgő eredeti rézborítású iránytű, valamint a hajó orrészében álló harang.

A mai különleges napon kedvezményes áron élhették át az érdeklődők a Csobánc motoros különleges atmoszféráját a Balaton vizén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!