Hírek

2015.02.08. 16:39

A Balaton tényleg riviéra

A Balaton térségében az átlagnál tovább élnek az emberek. Szeretnék, ha nemcsak jól élni, hanem megélni is tudnának - említette fő feladatai között Balassa Balázs szigligeti polgármester, a Balatoni Szövetség új elnöke. Interjú.

Prevics Éva

- Ma már számos a Balaton életével foglalkozó szervezet van. A Balatoni Szövetség az egyik legrégebbi, 1904-ben alakult. Mi volt a cél akkor, és melyek a ma legfontosabb feladatai?

- Elmúlt 110 év és tulajdonképpen az akkori célok ma is érvényesek. Dr. Óvári Ferenc kezdeményezésére 1904-ben létrehozták a Balatoni Szövetséget abból a célból, hogy az egész partvidéket virágzóvá fejlesszék. Akkor is már fontos szempont volt a Balaton – mint nemzeti kincs – védelme, a partján lévő települések önkormányzatai, a kormány és egyéb szervek összehangolt munkája. A Balatont érintő ágazati és kormányzati szintű döntések meghozatala előtt az önkormányzatok közös véleményének kialakítása, és a döntéshozók előtti képviselete.

- Személy szerint Ön mely saját elképzeléseit szeretné megvalósítani a szövetség élén?

- Hiszem, hogy a Balatoni Szövetség a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet településeivel, a BFT-vel, és a térség civil szervezeteivel összefogva közösen tudja képviselni az itt élők érdekeit. A célunk, hogy a mindenkori kormányokkal, döntéshozókkal közösen találjunk megoldásokat a térséget érintő problémákra. Fontos, hogy közösen dolgozzunk a jelenleg megoldandó feladatok, és a térség minőségi fejlődéséhez szükséges anyagi források előteremtése érdekében. Jelenleg a legfontosabbnak tartom a Balaton vízszintjének kezelését, a horgászturizmus feltételeinek biztosítását, a kerékpáros hálózat bővítését, és a Balatoni Kiemelt Térség hátrányos helyzetben lévő önkormányzatainak felzárkóztatását. Fontos, hogy a Balaton Régió egységes legyen, de mégis szinte minden kisebb térség, önkormányzat megmutassa a saját érdekeit. Be kell mutatnunk a régió sokszínűségét. Mégis talán a legfontosabb, hogy ez egy még élhetőbb régióvá váljon. Megszűnjön az elvándorlás és minél többen költözzenek a térségbe. Bizonyított, hogy a Balaton térségében az átlagnál tovább élnek az emberek. Jelenleg itt jó élni, de szeretnénk, ha nemcsak jól élni, hanem megélni is tudnának az emberek.

- Ön szerint mennyire változtak meg a Balatonnal kapcsolatos igények az elmúlt évtizedekben?

- Úgy érzem, most már nem csak a nyugati vendégek, hanem a magyar vendégek is elsősorban a minőségi szolgáltatásokat keresik. Sajnos még messze nem tart ott a Balaton Régió, hogy nyugodtan hátradőlhetnénk. Vannak példamutató fejlesztések, elképzelések. Szinte az összes önkormányzat erején felül teljesítve fejleszti települését és a magánszféra részéről is komoly igény van a minőségi szolgáltatások megvalósítása iránt, de ehhez elengedhetetlen az anyagi források térségbe történő áramlása. Nem szabad elfelejteni, hogy a Balaton az ország második legjelentősebb turisztikai desztinációja, komoly bevételt generálva az államnak. Azáltal, hogy a vendégkör és az itt élők részéről is megnőttek az igények, elvárások elengedhetetlen a minőségi turizmus feltételeinek javítása.

- A szervezet regionális és önkormányzati alapokon dolgozik. Számos balatoni település érdekeit veszi figyelembe bizonyos témák esetében. Hogyan lehet mindezt összehangolni?

- Jelenleg 73 tagja van a Balatoni Szövetségnek, de szeretnénk elérni, hogy az összes a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó település tagunkká váljon. Ehhez idő kell és bizonyítanunk kell, minden önkormányzat számára, hogy képesek vagyunk ellátni az egész Balaton Régió érdekképviseletét. Jelenleg is, függetlenül a tagsági viszonytól, szívesen fogadjuk mind a 179 önkormányzat véleményét. Már most is vannak olyan kérdések, melyekkel kapcsolatban megkerestük a Kiemelt Üdülőkörzetbe tartozó összes önkormányzatot és kértük nyilvánítsanak véleményt. Ezeket a véleményeket összegyűjtve, kiegészítve az általunk felkért szakemberekével alakítjuk ki álláspontunkat. Sokszor lehet hallani, hogy ahogy távolodunk a Balatontól, úgy csökken a települések érdekképviselete. Lehet, hogy jelenleg így érzik a települések lakói, de remélem, ezen tudunk változtatni. Azt mindenképpen tudatosítani kell az emberekben, hogy a kiindulási helyzet a Balaton. Amennyiben a Balaton megítélése rossz, annak következményeit érzi az egész térség és ez fordítva is igaz. Eső lépésként a tóval kell foglalkoznunk.

- Elégedett -e a Balatonról és a régióról a turisták körében kialakult képpel?

- Összességében igen, viszont a média részéről sajnos ehhez nem mindig kaptuk meg a segítséget. Tisztában vagyok azzal, hogy a társadalmunk jelentős része számára leginkább a negatív hír „eladható”, és ezért nekünk, térségben élő és dolgozó embereknek, önkormányzatoknak, szervezeteknek, folyamatosan 100 %-on kell teljesítenünk és dolgoznunk minden Balatonnal kapcsolatos kérdésben. Soha nem volt ilyen jó a víz minősége, soha nem volt ennyi program a térségben, talán soha nem volt ennyire egységes a Balaton Régió a minőségi turizmus erősítése kérdésében. Ebben kérjük a média segítségét, hogy lássák meg a pozitív dolgokat is, tudósítsanak azokról is. Mi is látjuk a hibákat, problémákat, de mi ezeket a helyükön kezeljük. Szerencsére a turisták is pozitívan állnak a Balatonhoz és ez a látogatószám növekedésében is jól látszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!