A flamencozene legendája

Paco de Lucía a flamenco zene legnagyobb élő legendája, a modern flamenco egyik megteremtője. Spanyolországban született 1947-ben, gyerekként elkötelezte magát a gitár mellett. Tizenegy évesen, 1958-ban szerepelt nyilvánosan az algecirasi városi rádióban, egy év múlva már díjat nyert egy flamenco-versenyen. 1961-ben José Greco társulatával turnézott. 1968 és 1977 között – saját albumai mellett – Camarón de la Islával, a modern szellemű flamenco-énekessel is készített tíz lemezt.

Három közös nagylemezt adott ki Al Di Meolával és John McLaughlinnal, és ugyanennyit saját zenekarával, a Paco de Lucía szextettel, melyben fivérei is zenélnek. Hagyományosnak tekinthető flamenco felvételei mellett, több albumán is keveredik a tradicionális és a modern flamenco stílus. Bár soha nem szakadt el gyökereitől, a hagyományos flamenco felfogás kereteit feszegető, és a hetvenes évek közepétől kialakuló egyéni szemléletével megnyitotta az utat a flamenco játék új megközelítéséhez.

Emiatt néha a modern dzsessz-zenészekhez, előadókhoz is sorolják. A hatvanas évek elejétől mintegy harminc saját albuma jelent meg. Ismertté és világszerte népszerűvé vált számainak (Almoraima, Rio Ancho, La cueva del Gato) ő maga a szerzője. Paco de Lucía visszatérő vendég hazánkban.

A Veszprémi Ünnepi Játékokon 2006-ben koncertezett, a rossz időjárás miatt az akkori esőhelyszínen, a Március 15. úti sportcsarnokban. Ő is és a szervezők is bíztak benne, hogy idén szabadtéren rendezhetik a programot, a vár történelmi, festői környezete szolgálhat díszletként.

Az időjárás kedvezett a koncertnek, a nézők kellemes estét tölthettek a spanyol zenészekkel. Paco de Lucia ezúttal is bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges, virtuóz gitárjátékos, a spanyol gitár mestere. Hogy mennyire átszellemülten, átlényegülve, beleélve gitározott, azt a várban távolabb ülők és állók az érseki palota épületére vetített képeken kísérhették figyelemmel.

Közeli kamera mutatta őt, zenekarát, az énekeseket és a táncosát. Paco professzionális zenész, aki mind a pattogósabb ritmusok, mind az andalító dallamok megszólaltatásában remekel, valami mégis hiányzott.

Talán a tűz, a különlegesség, az újdonság, a megújulás varázsa. A közönséget visszafogottság jellemezte, bár lehet, hogy csak meghatódott a sztár jelenlététől. A nézők kezdetben szolidan, tartózkodóan jelezték tetszésüket, és csak lassan adták át magukat az élménynek. Az este második részében engedték el magukat, tapsoltak egy bravúros megoldás hallatán, a táncos bemutatóján. Vegyes volt a koncert fogadtatása – éppen olyan, amilyen az este.