A végrehajtás tárgya két kisgyerek

Bírósági döntés nyomán végrehajtók jártak Nagy Zoltán házánál, és távoztak ismét dolguk végezetlenül. Ugyanis a végrehajtás tárgya két tizenéves gyermek, és őket erőszakkal nem lehet elhurcolni. Így szól a törvény. Miután a gyermekek nem hajlandóak önszántukból az anyjukhoz menni, a végrehajtók nem tudtak érvényt szerezni a jogerős ítéletnek. A legutóbbi, sorjában negyedik végrehajtást megelőzően a falubeliek - az édesapa jóváhagyásával - a sajtót is riasztották. Mentsük meg a gyerekeket, mondták, ha kell, élőlánccal védik meg a családot, de még egyszer nem nézik végig, mivel jár az igazságszolgáltatás eszköztárának példátlanul brutális alkalmazása. A Nagy család tragédiája akkor kezdődött, amikor az édesanya elhagyta a családi házat, s magával vitte a gyermekeket is.

A gyerekek, miután hazajöttek látogatóba az édesapjukhoz, többet nem akartak visszamenni az anyjukhoz. Amikor a szülők elváltak, az első fokon eljáró ajkai bíróság az egyik gyermeket az anyjának, másikat az apjának ítélte oda. Másodfokon a Veszprémi Törvényszék a 13 esztendős fiú és a 9 éves kislány sorsáról másként döntött: az anyánál helyezte el őket, azzal az indokkal, hogy a gyermekeknek mégiscsak az anyjuk mellett a helyük. Az apa a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért, amit - miután az ügyben nem változott a tényállás  tárgyalás nélkül elutasítottak.

Nagy Zoltán, a karakószörcsöki apa harcol a gyermekeiért (Fotó: Füssy Angéla)

Következett a végrehajtás-sorozat - a gyerekek azóta is az apjukkal élnek -, amely a végletekig megviselte a családot, s feszültséget keltett nemcsak a család lakóhelyén, hanem a kertai iskolában is, ahova a gyerekek járnak. Az egyik alkalommal a végrehajtók az iskolán követelték a kislányt, a csoportos foglalkozás kellős közepén érkeztek, és közölték, végrehajtani jöttek, a tanárnő különítse el a kislányt, rövidesen megérkezik az édesanyjuk is. A pedagógus érvekkel próbálkozott: értesíteni kell az apát, az igazgatót. Közben megérkezett az anya is, a kislány riadtan tiltakozott, majd annyira rosszul lett, hogy mentőt hívtak hozzá. A végrehajtók csak ezt követően távoztak. Néhány hét múltán megismételték a végrehajtási kísérletet a családi háznál, de a gyerekek kimenekültek a házból.

A zokogó kislányt az ismerősök érték utol, a fiút pedig valahol a 8-as út mentén szedték össze, éppen "világgá készült menni".  Következett a legutóbbi végrehajtás, amelyen sem az anya, sem a gyámhivatal képviselője nem jelent meg, így a végrehajtó hasztalan lobogtatta a végzést, nem nyúlhattak a gyerekekhez. Az igazsághoz tartozik, hogy a kínos ügy a végrehajtókat is megviselte. Úgy tűnt, alig várták, hogy távozhassanak. Az anya jogi képviselője elképesztőnek tartja a történteket, szerinte érvényt kell szerezni a bíróság ítéletének, a gyerekek az apjuk befolyása alatt állnak, s ez az álláspontja a gyámhatóságnak is. De ha az apjuk nem mondja nekik, hogy el kell menniük, az anya hasztalan hajkurássza a gyerekeket az udvaron.

A gyerekek most is az apjukkal élnek, az édesanya nem látogatja őket, az amúgy is gyenge szülői kötelék tovább lazul, a megpróbáltatások sora után a gyerekekben feszül a dac, a tagadás. Nagy Zoltán tanácstalan. Lökje el magától a görcsösen hozzá ragaszkodó, kapaszkodó gyerekeket? Felveti, nem érti, miért nem hallgatja meg a hatóság a pedagógusokat, szomszédokat, s nem utolsósorban a gyerekeket, ők ugyanis nagyon határozottak, pontosan tudják, mit szeretnének, mit akarnak, és nem véletlenül hajtogatja a kisebbik, hogy "nem akarom anyát". A másik fél valószínűleg a kifulladásra játszik, ugyanis az apa 300 ezer forintos bírságról kapott végzést a végrehajtás akadályoztatása miatt. Jövő héten a hatóság ismét megkísérel érvényt szerezni a bíróság döntésének. A falu népe éberen figyel, az iskola is, újabb megpróbáltatások elé néznek a szülők, a gyerekek és a végrehajtók is.