Hírek

2014.07.05. 06:32

A zenészek szerint a siker titka a hitelesség

Pápa, Veszprém - Nincs egyértelmű titka a sikernek, vallják a Hősök, a 30Y és a Magashegyi Underground tagjai, talán az őszinteség és a hitelesség az, ami hosszú távon is elismertté tehet egy zenekart.

Szabó Péter Dániel

- A kétezres évek elején, a középiskolás éveink alatt alakult a Hősök. Az elején semmi távlati tervünk nem volt, csak hogy együtt rappeljünk, legyen sok jó zenénk és felléphessünk itt-ott. Akkor sem szálltunk el magunktól, amikor megnyertük a Hip Hop Mission országos tehetségkutatót, egyszerűen csak örültünk a sikernek. Igazán ismertek aztán 2010 után lettünk, amihez nagyban hozzájárult a nyitottságunk, a folyamatos fejlődésünk, illetve az a tény is, hogy veszprémi fiatalokkal kiegészülve végre zenekarunk is lett. Szerencse persze kellett, de megdolgoztunk azért, hogy a rap zenét magyar nyelven szélesebb rétegek fogadják be - mondta el lapunk kérdésére az országszerte igen népszerű Hősök hip-hop csapat egyik frontembere.

Az Eckü művésznéven szövegelő Baranyai Dániel szerint tuti recept nincs a slágerre, legalábbis nagyon nehéz eltalálni, noha az elmúlt években több olyan dalt is írtak, ami milliós nézettségig jutott a legnagyobb internetes videomegosztó oldalon. - Sok olyan zene készül, amire mi gondoljuk, hogy majd befutó lesz, aztán mégsem úgy alakul. Erről egyébként Lovasi András is írt nemrég megjelent könyvében. A legutóbb kijött, Majd lesz valahogy című zenénk például fokozatosan erősödik, az elején nem hozta a számokat például, de mostanra már kezd beérni . Az Enyém című dalunk is azután lett sláger, hogy klip készült hozzá, ezután kezdték el játszani a zenei csatornák és rádiók. Ami a hangszerelést illeti, egy kellemes trombita vagy egy könnyű gitártéma segítheti a fülbemászó hatásvadászatot, de száz százalékos recept nincs - tette hozzá Eckü, aki a nyári fesztiválszezon alatt szinte minden hétvégén, sőt, sokszor hét közben is koncertezik a zenekarral, ami annyit jelent, hogy rengeteg időt tölt együtt a banda. - Vita és súrlódás előfordul, de ha tudjuk ezeket időben kezelni, akkor nincs gond. Az évek alatt megtanultuk egymást elfogadni. Türelem és tolerancia persze kell néha, de már a Hősök tizenharmadik évét tapossuk, s azt gondolom ez mindent elárul.

Idén országos hírű zenekarok léptek színpadra a Pápai Játékfesztiválon is, koncertet adott többek között a pécsi székhelyű 30Y és a fővárosból érkező Magashegyi Underground. A fellépések előtt alkalmunk nyílt néhány szót váltani a zenészekkel, akiktől leginkább a siker kulcsa felől érdeklődtünk. – Bármilyen alkotómunkát végez az ember, az egyfelől nagyon individuális tevékenység, akár önzőnek is gondolhatnánk. Ha pedig zenekarban csinálod ugyanezt, akkor nagyon nagy empátiára és intuícióra van szükséged. Nagyon együtt kell lenned azokkal, akikkel létrehozol valamit. Egy zenekarban az nem működik, hogy ez az én dalom, az meg a te dalod – vélekedik Beck Zoltán, a 30Y frontembere. – A zenekar lényege, a zenekar ereje valószínűleg abban van, hogy az az energia, az a viszonyrendszer, ami köztünk van, folytonosan tud változni. Tehát mindig van valami áramlás, ami nélkül nem működne a dolog – fűzte hozzá az énekes. Megjegyezte, ahogy a zenekaron belül, úgy a dalszerzésben, a dal különböző komponenseiben sincsen alá- vagy fölérendeltség. – Nem lényegesebb a szöveg a zenénél, és a zene sem lényegesebb a szövegnél. Megalkothatod a legjobb zenét és a legjobb szöveget, de ha azok nem működnek együtt dalként, akkor hiába volt minden erőfeszítés – fogalmazott, majd hozzátette: a működésük, a zenei alkotómunkájuk tétje mindig a dal. Beck Zoltán megjegyezte, nem különböztetnek meg kis és nagy koncertet, minden egyes fellépésük alkalmával arra törekednek, hogy megtörténjen a „zenei varázslat”.

Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground erdélyi származású énekesnője egy zenei tehetségkutatón szerzett ismeretséget magának, és ennek köszönhetően került a jelenlegi zenekarához. Mint mondta, barátai bíztatására csöppent bele a tehetségkutató műsorba, ami végül jelentős tapasztalatokat eredményezett számára. Azonban a showbizniszben való tevékenykedésnél sokkal nagyobb értéket tulajdonít annak, hogy a Magashegyi Underground énekesnőjeként egy kiváló közösségben alkothat. Bocskor Bíborka kiemelte, nagyon fontos számára, hogy kölcsönös inspiráció dolgozik közte és az együttes tagjai között. – Ők szabad és spontán emberek, akikben sok játéklehetőség van, sokat nevetünk együtt, ugyanakkor megvan bennük a mélység is – jellemezte zenésztársait az erős kisugárzású, különösen feltűnő jelenségnek számító énekesnő.

A földön maradni

Újságíróként több ízben is találkoztam már a lapunknak nyilatkozó zenészekkel, akad olyan is, akivel a mai napig baráti a kapcsolat. Ezért is jó látni, s testközelből megtapasztalni hogyan kezelik a rajongók néha kissé őrült közeledését. Mindig mosolyogva, óriási türelemmel, mert tudják, hogy nélkülük sehol sem lennének. Közhelyesen hangzik, de igaz: a mindenható közönség a mennybe emelhet vagy a pokolba juttathat egy pillanat alatt. Egy-egy fesztiválon készülő interjú alatt is szinte percenként jönnek oda a fiatalok egy aláírás vagy épp egy közös fotó erejéig az imádott zenészekhez, akik hiába sietnek, hiába van rossz napjuk esetleg, mégsem tehetik meg, hogy csalódást okozzanak az értük érkező embereknek. Ez Magyarország. Itt a földön kell maradni, máshogy nem lehet csinálni, mondta egyikük, s igaza van. Talán ez lehet a siker titka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!