Hírek

2017.01.19. 13:48

Adománygyűjtés a leégett iskolának

Veszprém – Január 9-én tűz ütött ki a Kovászna megyei Kommandó település általános iskolájában. Bár a tüzet 300-an próbálták meg eloltani, az iskola faépületének mintegy 25 százaléka megsemmisült.

Molnár Sándor

A megyei önkormányzat kiemelt felelősséget érez a testvérmegyében élő magyarság iránt, ezért adománygyűjtést kezdeményez. Nyitottak egy külön bankszámlát, amelyre várják az adományokat. A számlaszámot a megyei önkormányzat honlapján a csütörtöki nap folyamán közzé teszik.

Mivel a megyebál jótékonysági rendezvény is, a szervezőkkel úgy döntöttek, hogy az idei bál bevételét a kommandói iskola megsegítésére fordítják. A rendezvényre meghívták Kocsis Bélát Kommandó polgármesterét is, aki telefonon elmondta, hogy szeretné, ha szeptemberre elkészülne az új iskola – tájékoztatta a sajtó képviselőit Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke.

Fotó: Molnár Sándor

Szólt arról is, hogy a segítség nyújtás során elsősorban azokra az önkormányzatokra számítanak, amelyek ma is élénk kapcsolatot ápolnak erdélyi településekkel.

Pápának Kovászna város a testvértelepülése, amely szomszédos Kommandóval. A pápaiak az elmúlt 10 évben két tűzoltóautót is ajándékoztak Kovásznának, melyek közül az egyik részt is vett az oltásban. Pápa város önkormányzata a következő testületi ülésén napirendre tűzi Kommandó megsegítésének kérdését – mondta el a sajtótájékoztatón Áldozó Tamás a Veszprém Megyei Közgyűlés FIDESZ KDNP képviselőcsoport vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!