Hírek

2016.09.20. 20:50

Átformálják a világot - Fontos, hogy kitartsunk az álláspontunk mellett

Balatonfüred - Lakossági fórumot tartott a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban.

Kis Virág

A tegnap esti fórumra sokan voltak kíváncsiak, hamar megtelt a Kisfaludy galéria, ahol a füredi polgármester, Bóka István mellett Kontrát Károly országgyűlési képviselő, választókerületi elnök és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is elmondta véleményét az október másodikai népszavazás fontosságáról.

- Ez az ügy az, amit minden vitában fel tudok vállalni. Azért, mert rendkívül nagy a hosszú távú bizonytalanság, nem lehet kiszámítani azt, hogy mi lesz tíz, húsz vagy akár ötven év múlva. Értelmes ember pedig olyan kockázatot, amit nem lát előre, nem vállal fel. Nem a saját szempontjából, nem a maga sorsát illetően, hanem a gyermekei, unokái sorsának szemszögéből. A bizonytalanság óriási. Az elmúlt évtizedek szerintem bebizonyították, hogy a különböző civilizációk integrálása még nagyon messze van a megfelelő szintű együttéléstől - mondta bevezetőjében a polgármester.

Fazekas Sándor és Kontrát Károly a füredi fórumon. Minden magyar embert érint ez a kérdés
Fotó: Penovác Károly

Fazekas Sándor több példát is felhozott az elmúlt időszak atrocitásaiból, hiszen, mint mondta, minden magyar embert érint ez a kérdés, de mindig eltérő megközelítésekkel találkozhatunk.

- A betelepítés számomra egyenlő a népességcserével, Magyarország magyar jellegének szándékos megszüntetésével. Hiszen a szemünk láttára hatalmas embertömeg érkezett Európába az elmúlt időszakban, amely átformálja a világot. Nyilvánvaló, hogy jó pár száz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az iszlám törvénykezés Európában általános legyen, ami, remélem, sosem következik be, de olyan emberek érkeznek ide, akik ebben a gondolatvilágban élnek - kezdte beszédét Fazekas Sándor.

A miniszter kitért a vallás nőkre vonatkozó szabályaira is, amelyek, mint mondta, megmagyarázzák azt a több ezer atrocitást, amit nők ellen az elmúlt években elkövettek Skandináviától Dél-Olaszországig. - Fontos, hogy kitartsunk az álláspontunk mellett, hiszen mi nem támogatjuk a betelepítést, és egyre többen állnak mellénk. Vannak olyan európai politikusok, akik felismerik azt, hogy nagyon nagy a gond, a jövőnk a tét, és ennek megfelelően változik a politikai széljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!