Hírek

2012.08.21. 10:42

Augusztus 20. Pápán - Felkelt a napunk

Pápa - Családi ünnepváróval kezdődött, látványos, tüzes mesejátékkal ért véget az Erzsébet ligetben hétfőn este a városi ünnepség. A szervezők az új elemek alkalmazásával változtattak az eddigi gyakorlaton, amit a közönség vastapssal jutalmazott.

Nagy Imre

Hagyományőrző játszóház, régi korok játékai, népzene és néptánc, kézműves játszóház várta a gyerekeket és szüleiket este hattól az ünnep színhelyén. Az idő múlására a fúvósok pattogó toborzója hívta fel a figyelmet, majd a résztvevők együtt énekelték a Himnuszt a Bárdos vegyeskarral.

Az ünnepi esemény szónoka, Unger Tamás alpolgármester beszédében többek közt államalapító Szent István tetteire, nagyságára hívta fel a figyelmet, de utalt a maiak ebből fakadó kötelességére is.

Ezt követően dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte az ünnep alkalmából állami kitüntetésben részesített Győry Endrénét, Veszpréminé Turtsányi Valériát, dr. Hermann Istvánt és Nyulasi Józsefet, majd Felkelt a napunk címmel a Vadvirág táncosai, Eisenbeck Ágota és Vizer Dávid, illetve Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara zenés, táncos összeállítást mutatott be.

Az ünneplők ezután az Országzászló-emlékműhöz vonultak, ahol a elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait.

Az Erzsébet ligetben ezután Szarvasfi címmel a Teleszterion Színházi Műhely tagjai és pápai diákok tűzzsonglőr elemekkel átszőtt ősi mesefeldolgozást mutattak be, amely a jó és a rossz örök küzdelméről szólt, ötvözve az ősi hit- és mondavilágvilág jellemzőit és a küzdelem modern felfogását. A nagy tetszést kiváltó mozgásszínházi produkciót Komáromi Sándort rendezte, és méltó lezárása volt legszebb magyar ünnepünknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!