Hírek

2012.12.21. 14:16

Az almádi gimnázium nyílt levele Hoffmann Rózsának

A Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium tanárai nyílt levelet intéztek Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak. A levelet egyben, módosítás nélkül közöljük.

NYÍLT LEVÉL DR. HOFFMANN RÓZSA OKTATÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRNAK

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Mint a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium hét kihallgatott tanára és az őket támogató kollégák kérjük Gránásiné Bácsi Tünde igazgatói kinevezésének visszavonását, mert mint vezető és pedagógus hitelét vesztette.

Kérésünket az alábbi tényekkel kívánjuk alátámasztani: Iskolánkban 2012. december 18-án, kedd reggel minden előzmény és tájékoztatás nélkül Gránásiné Bácsi Tünde igazgató egyenként behívott hét tanárt (utólagos tájékoztatása alapján véletlenszerűen) és az 50-es évekre jellemző módon kihallgatta őket. Az igazgatónő, aki „Ki szervezte? Ki volt ott? Miről beszéltek?” jellegű kérdéseket tett fel, felhívta a figyelmet, hogy a beszélgetésről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv készítésére felkért iskolatitkár mellett a megbízott igazgatóhelyettes is mindvégig jegyzetelt. A tanárok után a tanórákról kiemelt 14 utolsó évfolyamos diák kikérdezése következett. Ez a példátlan, egy jogállamban megengedhetetlen információgyűjtési eljárás döbbenetet váltott ki, és mindenki magyarázatot várt. Mivel a diákok levélben fordultak az igazgatónőhöz, a kérdéseikre szerda reggel szóbeli választ kaptak. A tantestületet csak külön tanári kérésre tájékoztatta. Kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy az iskolavezetés kétféle ügyben végzett vizsgálatot. Az igazgatónő elmondása szerint egy névtelen bejelentés miatt behívatták, és azt a megbízást kapta a Kormányhivataltól (Intézményfenntartó Központ), hogy vizsgálja ki, igaz-e, hogy egy tanár (akit nem nevesített) az iskolában az aktuális keretlétszám kapcsán politizált a tanórán. Ez ügyben kérdezte ki a diákokat. A tanárok kikérdezésére azért került sor, mert a tantestület nélküle értekezletet tartott, amit ő szervezkedésnek vélt, ezért jelentette a feletteseinek, és ennek a kivizsgálásával is megbízták. Valószínűleg nincs jelentősége, de a tényekhez tartozik, hogy a tanári táblára kiírt időpontban a tervezett közös tantestületi karácsonyi ebéd részleteit terveztük megbeszélni, az igazgatónő előzetes kérésére, amiről többen, így ő is távol maradt. Majd kötetlenül beszélgettünk a felsőoktatás diákjainkat érintő kérdéseiről (összesen 15 perc időtartamban). Az események indoklására kapottak valóságtartalmát nincs módunkban ellenőrizni, de az oktatás menetét megzavaró kihallgatási eljárást elképesztőnek és elfogadhatatlannak tartjuk.
Elhatároljuk magunkat a médiában megjelent különböző ellentmondó tájékoztatásoktól, és azoktól a próbálkozásoktól, amelyek politikai célokra kívánják felhasználni helyzetünket. Példátlanul felháborítónak tartjuk a külvilág számára adott igazgatói nyilatkozatot, amely a történtek eltusolására irányul, akárcsak az iskolánkban elhangzott hivatalos csütörtöki igazgatói tájékoztató, amelynek tartalma nem egyezik meg a szerdán nekünk elmondottakkal.
Hangsúlyozzuk, hogy iskolánk politikamentes oktatási intézmény, ahol a legfőbb érték a tudás, a pedagógiai programunkban megfogalmazott értékek szellemében oktatjuk és neveljük diákjainkat, akikre büszkék vagyunk, akik kiemelkedő tanulmányi munkájukkal dicsőséget hoznak iskolánknak (a középiskolák rangsorában mindig az élmezőnyben vagyunk). Szüleikkel együtt büszkék vagyunk jelenlegi diákjainkra, mert példaértékűen, fegyelmezetten viselik a pillanatnyilag is bizonytalan, feszültségtől terhes légkört, és a történtek ellenére igyekeznek a tanulásra koncentrálni.  

Elfogadtuk,- hogy augusztus 1-től Ön külsősként Gránásiné Bácsi Tündét kinevezte igazgatónak elenyésző támogatottsága ellenére, a tantestület, a szülők és a diákok által kétszeri pályáztatás után is döntő többség bizalmát élvező pályázóval szemben;- hogy igen keveset tudott az igazgatónő a két tannyelvű oktatásról, sőt pályázatában szinte szót sem ejtett róla;- hogy az eltelt négy hónap alatt az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka lényegéről tájékozatlan maradt;- hogy a szakmaiságot mellőző, önkényes döntéseket hozott (leváltotta a szaktanárok által megválasztott angol munkaközösség-vezetőt, szaktanári vélemény ellenére alkalmazott angoltanárt);- hogy döntései végtelenül lassan születtek meg, és késlekedése, bizonytalansága hátráltatta a mindennapi munka eddig megszokott tempóját (például késlekedése miatt majdnem lemaradtunk a TÁMOP 3.1-4/2 pályázatról);- hogy a kétirányú kommunikációtól tartózkodik (szinte csak e-mailben tájékoztat, ami hátráltatja a megfelelő tempójú reagálást az aktuális feladatokra);- hogy iskolánk szellemétől teljesen idegen, a tanárokkal szembeni bizalmatlanságon alapul a vezetési stílusa.

Nem könnyen, de tudomásul vettük,- hogy döntéseiben rendkívül bizonytalan;- hogy nem állt ki a kétnyelvű oktatás mellett, a tantestület által egyöntetűen támogatott KIE állásfoglalást magánvéleménynek nyilvánította;- hogy nem látjuk a koherenciát kimondott szavai és a cselekvései között.

Igyekeztünk alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. 

Már nem tudjuk elfogadni,- hogy akár fenntartói utasításra, akár önálló kezdeményezésre Gránásiné Bácsi Tünde igazgató alapvető állampolgári jogokat sértő, emberi méltóságot megalázó módszerekkel vizsgálatot folytatott állítólagos, névtelen szülői bejelentés vagy vélt szervezkedés kapcsán (ami saját bevallása szerint is alaptalannak bizonyult);- hogy ezzel a pedagógusokat és diákokat megalázó módszerével, iskolánkban zűrzavart és a tanárokat és a diákokat megfélemlítő feszült légkört teremtett. 

Ebben a helyzetben a további magas színvonalú eredményes oktatói-nevelői munkát Gránásiné Bácsi Tünde vezetésével nem látjuk megvalósíthatónak, ezért kérjük igazgatói megbízatásának visszavonását és az iskolánkból való eltávolítását. Iskolánkban szeretnénk barátságos, nyugodt, munkalégkört, amelyben a diákok és a tanárok a hazugságot nem az igazság egy árnyalatának tekintik, mint ahogyan azt a szülők tőlünk jogosan elvárhatják. Ezt személye jelenlétével nem látjuk biztosítottnak.

Az elmúlt napokban a szülők, jelenlegi és volt diákjaink részéről felénk áradó bizalma ad erőt és kötelez bennünket erre a lépésre.

Tisztelettel:
A Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium hét kihallgatott tanára és a velük közösséget vállaló kollégák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!