Hírek

2017.07.08. 14:08

Az egészségesebb jövőért – Átadták a csóti fitneszparkot

Csót – Rohamosan fejlődik az ezer lelket számláló település: tavaly játszóteret, idén májusban lovaspályát, most pedig kültéri fitneszparkot avattak a Sport utcában.

Laskovics Márió

A község önkormányzata pénteken adta át ünnepélyes keretek között a sportpályánál a közelmúltban kialakított kültéri, kilenc kondigépes, nyújtósoros fitneszparkot pingpong asztallal, a teqball-, valamint a felújított, kispályás focira, kézi- és kosárlabdázásra alkalmas aszfaltozott pályát célbarúgó fallal.

Kékesi István polgármester bízik benne, hogy a park a sportolási lehetőségen túl remek közösségi tér lesz

A program Szabó Józsefné szavalatával, illetve Horváth Vivien fitnesz instruktor bemelegítő tornájával indult, ezt követően Papatyi-Tóth Tünde zenés műsora szórakoztatta a helyieket, akik közben térítésmentesen ehettek-ihattak: volt virsli zsemlével, cicege, fagyi, üdítő és pezsgő, egyebeket pedig a büféből vásárolhattak. A szép számban látogatott program a Rocker's Band élő koncertjével ért véget.

Papatyi-Tóth Tünde népszerű dalokból álló repertoárjával megénekeltette a közönséget is

Kékesi István polgármester elmondta, az egy éve létrehozott játszótér melletti terület hasznosításért kiáltott, így a legkisebb korosztály után ezúttal a nagyobbak is elfoglalhatják magukat az egyre népszerűbb köztéri, saját testsúlyos kondigépekkel. A hasznos beruházáshoz korábban vásárolt az önkormányzat egy kombinált nyújtósort, ami mellé egy kültéri pingpong asztalt is létesítettek.

Horváth Vivien fitnesz instruktor tornával mozgatta át a vállalkozó szelleműeket

A láb- és az asztalitenisz ötvözetének mondható, magyar fejlesztésű teqballhoz alkalmas pályát sok ismerős közreműködésével sikerült beszerezniük. A teljes beruházás önerőből, körülbelül 15-20 millió forintból valósult meg.

Meglepődve tapasztalják, hogy a betonpálya, s annak felfestéseinek elkészültét követően legalább harminc fiatal sportol esténként a nagy meleg ellenére is.

A legifjabb korosztály mellett az idősebbek is előszeretettel próbálták ki a kondigépeket

Hozzáfűzte, más településekről is érkeznek, hogy kipróbálják az újdonságokat. Így okkal bízik benne, hogy a sportolási lehetőségen túl remek találkozási pont lesz a helyszín, ahova parkosítási szándékkal tujákat, talajtakaró növényeket telepítettek.

A Sport utcai terület további felhasználását előrevetítve megosztotta, terveik közt szerepel például falukemence, minigolf pálya kialakítása, illetve fejlesztenék a falu csapadékvíz-elvezetését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!