Hírek

2011.09.10. 08:24

Az idei a folyadékok éve

Balatonfüred - Harmadik alkalommal gyűltek össze Magyarország légimentői, hogy megvitassák a legaktuálisabb szakmai kérdéseket.

Tiger Szabolcs

Három napig tanácskoznak a légimentés szakemberei Balatonfüreden, a 3. Országos légimentő-vándorgyűlésen.
 
- Három évvel ezelőtt indítottuk el a programsorozatot, idén - a helyszínhez is kapcsolódóan - a Folyadékok éve alcímet kapta a rendezvény. Több szekcióban lesznek előadások.

Az előadók foglalkoznak majd a betegek folyadékpótlásával  például a hosszú távú légi szállításoknál -, folyadékterápiákkal vagy éppen a használt folyadékok minőségével. Az első nap  délután a vízimentő-szekció tagjai a Klára hajón hallgatnak előadást, majd megnéznek egy különleges vízi mentési gyakorlatot - mondta el pénteken lapunknak Nyulasi László bázisvezető, a vasárnap délig tartó konferencia egyik szervezője.

- Az ország hét légimentőbázisáról a kollégák 90 százaléka, mintegy százhúszan regisztráltak a rendezvényre, csak a hétvégi ügyeletesek maradtak otthon - tette hozzá Dörnyei Béla mentőszakápoló, a rendezvény másik szervezője. A szakmai tanácskozásokat a hajókiránduláson túl kulturális programokkal is színesítették. A rendezvény megnyitóján Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója mondott verset, ma este pedig a füredi vörös templomban Varnus Xavér tart zártkörű orgonakoncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!