Hírek

2017.06.29. 09:33

Az utolsó csepp a pohárban - Feloszlatta magát a devecseri testület

Az elmúlt két-három év durva vitái csillapodni látszottak az új alpolgármester kijelölése után, tiszta vizet csak nem sikerült önteni a képviselő-testület poharába.

Penk Tímea

Több téma körül forrt a hangulat, több képviselő sokszor a lemondását fontolgatta, sőt, a település közhangulata is kétségbeesetten várta, hogy a közélethez méltatlan városvezetéssel isteni csoda történjen, mégis a végsőkig tartotta magát a testület. Aztán hirtelen megtört a jég...

A 2014-es önkormányzati választásokon a jobbikos Ferenczi Gábor polgármesterrel együtt indult Bognár Ferencné, Óvári Márton és Kozma György, akit alpolgármesterré választottak. A csapatban rövid időn belül nézeteltérések alakultak ki, a képviselők másként értelmezték a „Devecser érdekei" irányvonalat. Gyakorlatilag egymást vádolták azzal, hogy az egyéni érdekeiket helyezik előtérbe a közösség érdekeivel szemben. De nemcsak egymással, hanem a fideszes képviselőkkel, Mayer Gáborral és Boldizsár Zsolttal, valamint a függetlenként induló Holczinger László korábbi polgármesterrel is viták alakultak ki. Boldizsár Zsolt lemondása után lett tagja a képviselő-testületnek Kovács László korábbi alpolgármester, akit a megyei kormányhivatal jelölt ki a jelenlegi testület alpolgármesterévé, mert a képviselők maguk között a közigazgatási bírság ellenére sem tudták betölteni ezt a pozíciót.

Bognár Ferencné, Holczinger László, Ferenczi Gábor, Kozma György, Óvári Márton egy korábbi szerződéskötésen
Fotó: archív

A volt kórház vagyonkezelése, a régi laktanya területeinek üzemeltetése és köztisztasági problémái, illegális szemétlerakás, az önkormányzat tulajdonában álló tartályok értékesítése, a csarnoképítés mellett a képviselők és családtagjaik között rágalmazás és zaklatás miatt is indultak büntetőeljárások, de más feljelentések is terhelik a közszereplők munkásságát.

Holczinger László, Bognár Ferencné, Bendes István jegyző, Ferenczi Gábor, Kovács László, Mayer Gábor a múlt heti képviselő-testületi ülésen
Fotó: Penk Tímea

A bili végül is azon borult ki, hogy a honvédség önkormányzatnak átadott területén elásott tartályokat értékesítette a testület, majd a vásároló vonatkozásában adóhatósági vizsgálat indult. Ekkor derült ki, hogy a cég és az önkormányzat között, a NAV-vizsgálat során előkerült szerződésről nem is tudott a képviselő-testület. A szerződés aláíróját, Kozma Györgyöt szerette volna minden bizottsági pozíciójától megfosztani a polgármester, de a képviselők ezt nem szavazták meg, mondván: hallgattassék meg a másik fél is. Ferenczi Gábor ekkor ismét felvetette a közös munka folytatásának az értelmetlenségét, majd Óvári Márton kezdeményezésére napirendre tűzték az oszlatást. A héttagú testület hat jelenlévő tagja közül négyen igennel szavaztak, így a testület feloszlatta önmagát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!