Hírek

2017.01.16. 23:05

Bátor katonák voltak

Várpalota - Hősiesen küzdő, bátor katonák vesztek oda 1943 januárjában a messzi távolban, hangzott el a napokban a doni tragédia évfordulóján rendezett városi megemlékezésen.

Szabó Péter Dániel

Hűen a hagyományokhoz, ezúttal is két helyszínen tartottak megemlékezést a településen. Előbb a Thuri téren található világháborús emlékműnél tartottak koszorúzást, ahol Gágó Zsolt köszöntötte a megjelenteket. A szervező Palotai Turul Társaság elnöke hangsúlyozta: a magyar nép egyik legnagyobb tragédiája történt a Don-kanyarban 1943 januárjában, hősiesen küzdő, bátor katonák vesztek oda a messzi távolban. Olyan emberek, akiket szüleik, feleségeik, testvéreik és gyermekeik vártak haza. Akik azonban hazatértek, azoknak sem lehetett osztályrészük a megbecsülés.

- A történelmet átíró győztes hatalom évtizedeken át nem hősként tisztelte ezeket az embereket. Csak azért, mert a másik fél parancsára mentek ki a Don-kanyarba és védték a magyar hazát. Szerencsére ez az utóbbi időben megváltozott, ám a történteken már sajnos nem tud változtatni. A néhai Schmidt Ferenc, aki sok éven át szónoka volt ezeknek a megemlékezéseknek, szokta mondani: minden magyar család tragédiája volt a Don-kanyar, szinte nincs olyan család, amelyik nem kapcsolódik valahogy az 1943-ban történtekhez.

A doni megemlékezésen Gábris József (balra) az alkalomhoz illő verseket szavalt a vár-palotai Thury-várban. A háttérben Gágó Zsolt, a Palotai Turul Társaság elnöke látható Fotó: Szabó Péter Dániel

Ezért is fontos, hogy az ott harcoló magyar katonákat hősként tiszteljük, hősként emlékezzünk rájuk - szögezte le Gágó Zsolt, majd a várpalotai önkormányzat, az MH Bakony Harckiképző Központ, a Jobbik helyi szervezete és a Palotai Turul Társaság képviselői helyeztek el koszorúkat az emlékmű lábánál.

A Thury-várban folytatódott a megemlékezés, ahol zenés irodalmi műsort hallhatott a közönség a zongorán játszó, s a Palotai Turul Társaság himnuszát is jegyző Vaszily Zsolt, az alkalomhoz illő verseket szavaló Gábris József és a már említett Gágó Zsolt előadásában.

A rendezvényen Cserei Mihály nyugállományú alezredes, a József Árpád királyi herceg által vezetett jogfolytonos Vitézi Rend Veszprém megyei hadnagya mondott beszédet. Kimerítő részletességgel mutatta be az akkori katonai helyzetet, beszélt a doni katasztrófát megelőző hídfőcsatákról, az orosz támadás elsöprő erejéről, valamint a magyar honvédek emberfeletti helytállásáról.

A megemlékezésen Balog Tamás jóvoltából korabeli katonai ereklyéket is kiállítottak. Egyenruhák mellett többek között az akkori magyar hadsereg leggyakoribb fegyverét, egy Mannlicher puskát is láthatott a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!