Hírek

2010.04.07. 05:42

BKV: fizetés, munkavégzés nélkül

Budapest - Három, adminisztrációs hiba folytán gyakorlatilag "munkanélküli" BKV-vezető távozhat hamarosan a vállalattól – írta szerdai számában a Népszava.

MTI

A lap úgy tudja, hogy az autóbusz-trolibusz, a villamos és a HÉV-metró területekért felelős üzemeltetési vezetők még az Antal Attila korábbi vezérigazgató idején végrehajtott átszervezéskor kerültek "légüres térbe".

A korábbi ágazati üzemigazgatók által vezetett szervezeti egységeket ugyanis megszüntették, de az új struktúrában megfelelő feladatkört nem rendeltek hozzájuk, így munkakör nélkül maradtak, de azóta is a cég alkalmazásában álltak. Így viszont feladat- és hatáskör híján gyakorlatilag anélkül veszik fel jelenlegi, csaknem egymilliós havi fizetésüket, hogy munkavégzésre – önhibájukon kívül – nincs lehetőségük - írta a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy ennek "rendezésére" a napokban a cég jogászai azt a megoldást javasolták Kocsis István vezérigazgatónak, hogy törekedjen a közös megegyezéssel történő szerződésbontásra, igyekezzen "lealkudni" a vezetőknél a távozásukkor szerződésük szerint nekik járó 14-18 havi végkielégítést.

A Népszava szerint az egyik vezetővel még tárgyalnak, egy másikkal napokon belül megegyezhetnek, a harmadikkal egyelőre nem tárgyaltak, mert betegállományban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!