Hírek

2017.06.13. 10:06

Vízibiciklit loptak a részeg fiatalok

Ittasan elvittek egy vízibiciklit, mégsem lesz következménye.

A balatonfüredi vízirendőröktől kért segítséget 2017. június 12-én az esti órákban egy vízibicikli kölcsönző tulajdonosa, aki elmondta, hogy két ismeretlen személy megpróbált tőlük vízibiciklit kölcsönözni, de alkoholos befolyásoltságuk miatt nem adott ki nekik.

A két fiatal ezt követően átment a mellette lévő strandra, ahol már nem üzemelt a kölcsönző, azonban ők önkényesen, a vízből kiemelt, stégen elhelyezett vízibiciklik közül egy sárga színűt a vízre helyeztek, majd Tihany irányába elindultak vele.

A tulajdonos még a vízirendőrök érkezése előtt odakiabált a vízibiciklin ülő személyeknek, hogy értesítette a hatóságot, akik azt válaszolták, hogy ,, Dörgicsére akarunk csak tekerni", majd ezt követően visszamentek a stéghez.

A rendőröknek a két fiatalember hitelt érdemlően igazolni nem tudta magát, ezért, valamint a vízibicikli lopás miatt előállították őket a Balatonfüredi Vízirendészeti Rendőrőrsre.

A huszonéves fiatalok elmondták a rendőröknek, hogy a fürdőeszközt valóban engedély nélkül tették a vízre, de ellopni azt nem akarták, csak Dörgicsére akartak vele áttekerni, mivel helyismeret hiányában azt gondolták, hogy az közvetlenül Balatonfüred mellett található.

Mivel lopási szándék nem volt, a vízibicikli nem jármű, hanem egy szimpla fürdőeszköz, rongálási kár sem keletkezett, valamint személyazonosságukat is hitelt érdemlően megállapították, ezért a fiatalok meghallgatásukat követően szabadon távozhattak.

Címoldali fotónk csak illusztráció, viszont ez a dal eszünkbe jutott a történetről:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!