Hírek

2006.08.11. 02:27

Drágul a kábeltévé

Megyei körkép (tt) - A jövő hónaptól többet fizetünk a kábeltelevíziós szolgáltatásért, amelynek alapvető oka az általános forgalmi adó növelése.

Mórocz Zsolt

Az áremelkedés oka alapvetően az, hogy 2006. szeptember 1-jétől 15 százalék- ról 20-ra emelkedik az általános forgalmi adó mértéke.

Az ország - és Veszprém megye - legnagyobb kábeltelevíziós társasága, a UPC teljes mértékben áthárítja a fogyasztókra az áfanövelés mértékét, nyilatkozta lapunknak Szűcs László, a cég szóvivője. Hozzáfűzte, hogy az áremelkedés a társaságtól független. A szolgáltatás nettó díja nem változik, hanem a bruttó végfelhasználói díj növekszik - mintegy négy százalékkal - az áfatartalom emelkedése miatt. Azok az ügyfelek, akik egy évre, fél évre, negyedévre előre fizettek, nem kapnak pótszámlát, nekik nem kell a különbözetet kifizetniük.

Szigeti József, a nagyvázsonyi Satel Kft. ügyvezető igazgatója nagyon furcsának tartotta, hogy év közben módosította a kormány az áfát. Így hát ők is kénytelenek módosítani áraikat azért is, mert időközben drágult az energia, új programok kerültek a csomagokba, emelkedtek a műsordíjak. Mindezek miatt az ügyfeleiknek az áfatartalom növekedését meghaladó mértékű, mintegy 6-7 százalékos áremelkedéssel kell kalkulálniuk - igaz, nem szeptember, hanem október 1-jétől.

A pápai Kábelszat 8500 Kft. is áthárítja az ügyfelekre az ár-emelkedés mértékét. E lépésüket az egyik hirdetési újságban közzé is tették a módosított tarifákkal együtt, így ez nem érheti meglepetésként a szolgáltatás igénybevevőit.Olyan szolgáltató is van,amelynél nagyobb leszaz áremelés öt százaléknál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!