Hírek

2011.07.28. 17:17

Egy csipetnyi Afrika

Balatonederics - Sérült gyermekek érezhették magukat Afrikában, amikor csütörtökön az Afrika múzeumba látogattak a KFT együttes tagjaival.

Tóth B. Zsuzsa

A különleges programot a sérült gyerekeket felkaroló Napraforgó Alapítvány a Red Lemon Médiaügynökséggel karöltve szervezte. Utóbbi a KFT zenekar koncert kommunikátora, innen a kapcsolat. Budapestről 13 felső tagozatos diákkal érkeztek, hogy egy felejthetetlen napot szerezzenek számukra. A zenekar tagjai a múzeumban még arra is kaphatóak voltak, hogy az egykori Afrika-vadász, Nagy Endre nappalijában énekeljenek párducról, oroszlánról, gorilláról, makákóról.

A múzeumban nem kellett sokáig keresgélniük, hogy néhány afrikai dobot találjanak, így aztán egy rövidke acapella kerekedett a gyerekek és az éppen ott levő látogatók nagy örömére és persze közreműködésükkel. Beretz Katalin, a vadász özvegye néhány szóval elmondta a gyerekeknek a múzeum történetét, méltatta férje érdemeit és bemutatta a látnivalókat.

Csak a gyerekek kedvéért engedték ki a tevéket, hiszen az esős idő miatt csúszott a talaj a karámban, ahol ilyenkor könnyen baleset érheti őket. Szerencsére semmi gond nem volt, a diákok pedig nagyon örültek, hogy nem csak láthatták, hanem meg is simogathatták az afrikai állatokat, még ha a tevegelés most az eső miatt el is maradt. Remek fotókat készítettek a zenekar tagjairól és az állatokról, jókat beszélgettek és bizonyára az év végi nagy, jubileumi koncertre is elmennek. Hiszen mint arról lapunknak is nyilatkozott a zenekar vezetője, Laár András, már nagy erőkkel folynak a próbák a december 28-i nagy koncertre, ahol a zenekar a fennállása harmincadik évfordulóját ünnepli majd. Az együttes zenéjét tapasztalatuk szerint minden korosztály szereti, a tinédzserektől kezdve az ősz hajú idősekig mindenki ott énekli velük a dalokat a koncerteken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!