Hírek

2017.06.11. 09:15

Pályázati támogatásokkal fejlődik a következő években Sümeg

SÜMEG - A maximálisan igényelhető hatvanmilliós pályázati támogatást kapta a város a kórház területén kialakítandó egészségügyi centrum felépítésére.

Tóth B. Zsuzsa

A ostani bejáratot, portát, büfét és a szomszédos épületet napokon belül lebontják, és a helyükön épül fel a 350 négyzetméteres, egyszintes épület. Abban kap helyet az egészségügyi alapellátás három háziorvosi és két gyermekorvosi rendelője a szükséges várókkal, szociális helyiségekkel - tudtuk meg Végh László polgármestertől.

- A kórház mostani bejárata és portája feljebb kerül, így a jövőben csak a kórházba igyekvőknek kell átjutniuk a portán. A majdani háziorvosi rendelőkkel szemben vannak a járóbeteg-szakrendelések immár hat éve. A háziorvosok közül kettő és a gyerekorvosok is a Deák Ferenc utcában rendelnek, egy orvos pedig saját rendelőjében dolgozik.

A Deák utcai épületet megvásárolja a megyei kormányhivatal, sőt, az ingatlan egy, a Kossuth utca felöli részét már használja. Régebben az épületben volt az sztk. A kormányhivatal már korábban jelezte, hogy bővítené az irodákat, a város pedig egyébként is kihozta volna onnan a rendelőket, hogy egy helyen legyen az egészségügyi ellátás - mondta lapunknak nyilatkozva Végh László.

A kórház bejárati épületeit hamarosan lebontják, a porta helyén épülnek majd az új rendelők - mutatja Végh László, Sümeg polgármestere Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Hozzátette, hogy a kórházzal szemben van a mentőállomás és az orvosi ügyelet is. Néhány éven belül kicserélődnek a háziorvosok is a városban. Egyikük elköltözik, a másik kettő nyugdíjba vonul. Az új rendelőket befogadó épület kivitelezése már július közepére elkezdődik, hiszen a jövő év májusa végére el kell készülnie.

A kormányhivatalnak jövő júniusra át kell adni a Deák utcai épület helyiségeit. A kivitelezéshez azonban nem lesz elég a pályázati támogatás, a város hozzávetőlegesen húsz millió forinttal megtoldja az összeget. A Deák utcai ingatlan eladásából származó bevételt egyébként is e célra fordították volna, amennyiben sikertelen a pályázat.

- A Mogyorósdombon elhelyezkedő kemping felújításához még nem nyerte meg a pályázatot a város, a száz milliós támogatás összegéből tervezünk egy geo parkhoz hasonló létesítményt kialakítani. A kovakőbánya és a tudományos szempontból figyelemre méltó júra és kréta kori feltárások is figyelemre méltóak, de bemutatnánk Sümeg környéke utóbbi pár százmillió éves történetét például kőzetekkel. Onnan indulna egy tanösvény a Sintérlapi kőfejtőn keresztül a belvárosba.

Ott a Hétvezér téren az Afrikárium átalakítása az épület bővítése is szerepel a tervek között és oda vinnék a Kocsis Lajos féle geológiai gyűjteményt a Kisfaludy emlékházból - sorolja a terveket a polgármester. Megtudtuk továbbá, hogy az emlékházat szeretnék a jövőnem csakis a Kisfaludy család emlékének szentelni. Az említett tanösvény vége a Fehérköveknél lenne egy kilátóval.

- A Mogyorósdomb oktatóbázisa vagyonkezelője a soproni Nyugat-magyarországi egyetem. Az intézmény nem működtette a szállást, pedig keresték a turisták. A város már három éve tervezte, hogy bérbe veszi a kempinget, 2015-ben az az évi nyárra kötöttünk bérleti szerződést az egyetemmel.

Az intézmény aztán a vagyonkezelői jogot visszaadta, a város kapta meg azt tavaly, így a bakancsos turizmus számára kiváló helyet alakíthatunk ki, de különféle rendezvények, többek között családi összejövetelek, esküvők külső, romantikus helyszínének is kiválóan megfelel. Mostanában egyre nagyobb igény van ilyesmire. Mára pedig nagy örömünkre akkorára nőtt az érdeklődés, hogy erre a hónapra és július egy részére nincs is szabad helyünk a sümegi kempingben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!