Hírek

2017.08.24. 20:15

Elfoglaltságot kínálnak az idős embereknek Veszprémben

VESZPRÉM Felújították és bővítették a Völgyikút utcai idősek otthona nappali ellátóját, ahol demens betegekkel is foglalkoznak.

Marton Attila

Brányi Mária alpolgármester kiemelte, a beruházás lehetővé teszi, hogy az idős, esetleg demenciában is szenvedő hozzátartozókat a családtagok munkavégzésük alatt kulturált, szakemberek által felügyelt közösségben tudhassák. Hozzátette, a fejlesztéssel bővült az épület, és fedett teraszt is kialakítottak. Megjegyezte, a lakosság átlagéletkora hazánkban is folyamatosan emelkedik, és ezzel együtt jár a demenciával érintett idősek számának növekedése is.

Győri Piroska és Brányi Mária a foglalkoztató társalgójában - Fotó: Pesthy Márton

Győri Piroska, a Veszprémi Kistérségi Többcélú Társulás (VKTT) Egyesített Szociális Intézmény vezetője elmondta, a kivitelezés idején is zavartanul végezték az idős-otthonban az ellátást. Hozzátette, a beruházás során az épület felújítása és bővítése mellett az egyéni és csoportos foglalkozásokhoz szükséges jó minőségű eszközöket is beszereztek, például akadálymentesített, tisztítható és lemosható bútorokat, fejlesztő játékokat és audiovizuális eszközöket. Az intézményvezető elmondta, a nappali foglalkoztatóba hetven fő jár. Magyarországon a becslések szerint 160 ezer demens ember él.

A márciusban indult és a közelmúltban befejezett beruházással a demens betegek gondozásához szükséges helyiségeket felújították, átalakították, és a meglévő épületet új résszel bővítették, a munkálatok mintegy 120 négyzetméteren valósultak meg. Foglalkoztató szobát, társalgót, a gondozottaknak nemenként pihenőszobákat, valamint ezekhez kapcsolódóan vizesblokkokat alakítottak ki.

A mintegy 50 millió forint értékű beruházást az Európai Unió és a magyar állam finanszírozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!