Hírek

2016.11.10. 12:52

Elszállították Tésről a gránátot - a lakók iskolában várakoztak

Veszprém - Elszállították a második világháborús, repeszromboló gránátot az HM tűzszerészek, amit az egyik tési ház udvarában találtak a helyiek november 8-án, közölte érdeklődésükre Orosz Katalin, megyei rendőrségi szóvivő.

Kovács Erika

Elmondta továbbá, telefonon érkezett a rendőrségre a bejelentés november 1-jén, hogy robbanótestet találtak Tésen, az egyik ház udvarán. Orral a földbe fúródott test egy második világháborús repeszromboló gránát volt. A rendőrség a ház udvara környékét is lezárta, körülbelül száz négyzetméteres körben, és ezen a területen levő házakból is a lakóknak el kellett hagyniuk otthonaikat.

Fotó: Rendőrség

A robbanótest vizsgálata, valamint kiemelése ideje alatt a kitelepített emberek a  helyi általános iskolában várakoztak, az utcákat a rendőrök lezárták, mindebben a polgárőrök segítettek, emelte ki Orosz Katalin. Hozzátette, az iskolát a polgármester nyittatta ki a lakóknak.

A tűzszerészeti vizsgálatnál kiderült, a bombában robbanóanyag, gyújtószerkezet nem volt, később azt a tűzszerészek elszállították.

Fotó: Rendőrség

Felidézte  szóvivő azt is, hogy a tűzszerészeti vizsgálatkor kiderült, a gránátban robbanóanyag, gyújtószerkezet nem volt. Később azt a tűzszerészek elszállították, ezután a lakók visszaköltöztek otthonaikba, akiknek összesen egy órát kellett várakozniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!