Hírek

2017.05.08. 19:40

Esküt tett Áder János

BUDAPEST - Az Országgyűlés hétfői ülésén ünnepélyesen esküt tett a köztársasági elnökként újraválasztott Áder János. Az ünnepélyes eskütételt a történelmi zászlók behozatala és a Himnusz eléneklése után tartották - amelyen a képviselők mellett jelen voltak korábbi közjogi méltóságok is -, ezután a köztársasági elnök aláírta az esküokmányt, majd fogadta a gratulációkat.

Ennek során Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője átadott neki egy, a paksi atomerőmű-bővítésről szóló népszavazás mellett érvelő dokumentumot. Az eskütételen az MSZP képviselői nem vettek részt. A parlament március 13-án döntött arról, hogy Áder János - a Fidesz-KDNP jelöltje - lesz az államfő újabb öt évig.

Áder János eskütétele a Parlamentben
MTI Fotó: Kovács Tamás

Az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását a köztársasági elnök, ezért a kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként. Áder János az elmúlt hónapok politikai közbeszédéről szólva úgy fogalmazott: meggyőződése, „ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden - akár csak hallgatólagos - megállapodást semmibe veszünk.

Minden határt átlépünk.” Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, akkor az 1867-es ki-egyezés olyan történelmi példa, „amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!