Hírek

2017.07.11. 09:40

Evezz Jézussal! – Hittantábort szervezett a Szent Benedek-plébánia

Pápa – A bibliai vizes történetek feldolgozásával, sok közösségi játékkal, sportolással, kézműves foglalkozásokkal, akadályversenyes kirándulással telt a Szent Benedek-plébánia hittantábora.

Laskovics Márió

A Szent Benedek-plébánia múlt héten tartotta hatodik alkalommal ötnapos hittanos táborát a ferences kolostor épületében s udvarán negyven gyermek és nyolc felnőtt, valamint tíz közösségi szolgálatos diák részvételével. Az idei központi téma a víz volt, melyhez sok bibliai történet kapcsolódik.

A táborozó gyerekek körében nagyon népszerű volt a Káosz nevű társasjáték. A fotón szereplő feladatban talicskázniuk kellett a csapatoknak
Fotó: Laskovics Márió

Üde színfolt egy középiskolai kémia-hittan szakos tanár látogatása, irányításával különböző kísérleteket próbálhattak ki a gyerekek, például az égő csipkebokrot vagy a kőtáblák kiégetését idézték meg - tudtuk meg az egyik szervezőtől, Steinerné Czihlár Helgától.

A ponyvák árnyékában válaszolnak a játékmesterek kérdéseire a csapatok, jobbra Steinerné Czihlár Helga táborvezető pedagógus 
Fotó: Laskovics Márió

Mint mondta, minden reggel bábjátékkal, közös énekléssel, imádsággal kezdődött, majd az adott napi történet - többek között a Vörös-tenger szétválasztása, Jónás és a cethal, a csodálatos halfogás - feldolgozása és az ahhoz kapcsolódó közösségi játékok, kézműves foglalkozások következtek. Az ebédet követően sporttevékenységeken vehettek részt a lurkók: volt méta, floorball, íjászkodás, de játszottak például Káosz nevezetű interaktív társasjátékot is. Az uzsonna után kiscsoportos beszélgetéseken osztották meg aznapi tapasztalataikat a csoportvezető felnőttek irányításával, majd közösen zárták a napot.

A métát is nagyon élvezték a katolikus tábor résztvevői 
Fotó: Laskovics Márió

- Evezz Jézussal! volt a tábor mottója. Ezért készítettünk egy hajót a falra, amire az összes résztvevő gyermek fényképét kiraktuk. Ez – akár az egyházat jelképezve is - azt szimbolizálja, hogy együtt, egy hajóban evezünk – fűzte hozzá a pedagógus, akinek három gyermeke segítőként, egy pedig táborozóként vett részt a hittantáborban.

Harcos Mátyás és Répás Áron vidáman mesélték élményeiket: a Felelsz vagy mersz! játékban egyikük ketchuppal mosott fogat, másikuk kéz nélkül evett barackot 
Fotó: Laskovics Márió


Pénteken busszal a tapolcafői forráshoz kirándultak, ahonnan akadályverseny keretében az attyapusztai kármelita rendházhoz gyalogoltak. Az ottani kápolnában imádkoztak, énekeltek. Vasárnap a tókerti plébánián tartották a táborzáró szentmisét, amelyen a legjobb pillanatokból fényképes prezentációt láthattak a hívek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!