Hírek

2016.11.14. 21:25

Nem csak a béremelésben segítenek

Veszprém - A rendszerváltás előtt fénykorukat élték a szakszervezetek, ma már kevésbé népszerűek. Miben tudnak mégis segíteni?

Piltman-Horváth Barbara

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ma már csak minden tizedik munkavállaló tagja a szakszervezetnek. A munkavállalók mindössze negyede nyilatkozott úgy, tud arról, hogy a munkahelyén működik szakszervezet, 12,5 százalékuk viszont egyáltalán nem tudott válaszolni a kérdésre. A munkavállalók érdekvédelmi képviseletének 2001-ben még a válaszadók 19,7 százaléka volt tagja, 2015-ben ez az arány már kilenc százalékra csökkent. - Sok munkavállaló nem ismeri a jogait, így nem is tudja érvényesíteni őket - támasztotta alá a statisztikát Mürkl Mónika, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Veszprém megyei képviselet-vezetője. - A szakszervezet viszont tud segíteni a jogok érvényesítésében.

A szakszervezet nemcsak a béremelés kiharcolásában küzd a munkáltató helyett, de a megfelelő munkakörülmények kialakításában is nagy szerepe van.

Mürkl Mónika: A szakszervezetnek a megfelelő munkakörülmények kialakításában is nagy szerepe van  Fotó: Penovác Károly

- A munkaügyi ellenőrzések ritkulásával egyre több a munkahelyi baleset is. Az érdekvédelmi képviselet segítséget nyújt abban is, hogy a munkavállalók rendelkezzenek a megfelelő munkavédelmi ruházattal, és oktatásban is részesüljenek.

A szervezetnek a bértárgyalásban is nagy szerepe van. Vitathatatlan, hogy egy olyan szervezet, ami a munkavállalók sokaságát tömöríti, nagyobb hangsúlyt kap az őket érintő ügyekben. A képviselet már régóta szorgalmazza, hogy a minimálbéreket és
a garantált bérminimumokat emeljék olyan mértékben, hogy az biztosíthassa a megélhetést. - Ez a munkaadók érdeke is, hiszen, bár meg-emelkedik a bérköltségük, enyhülhet a munkaerőhiány - mondta a vezető. A járulékok csökkentése szempontjából azért aggódik, hogy azt a vállalatok fogják benyelni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!