Hírek

2015.01.05. 10:34

Ismét szabad a behordás - Végleges az idei Balatoni Horgászrend

Többek között éves fogási kvótát, új méretkorlátozásokat, a behúzós horgászat szabályozását és a gyermek horgászok lehetőségeinek bővítését tartalmazza az új, 2015-re érvényes balatoni horgászrend.

Tremmer Tamás

Az új Balatoni Horgászrendben 12 törölt, 9 módosított és 6 teljesen új horgászrendi pont található. Ennek kapcsán beszélgettünk Szári Zsolttal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával. Hangsúlyozta, képtelenség olyan horgászrendet alkotni, amely minden horgász véleményével megegyezik, de törekedtek rá, hogy a változtatásokról a lehető legszélesebb körben egyeztessenek a horgászokkal.

A horgászrend végeleges szövege 29 pontból áll. A legfontosabb változások: Ismét szabad a Balatonon a halak nagy tápanyagtartalmú és nagy mennyiségű szoktató beetetése. Március 1. – március 31. közötti időben az egész Balatonon, valamint április 1. – április 30. közötti időben az északi part engedélyezett területein vízi járműről horgászók számára csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászcsónakban tartani, azzal horgászni, továbbá balint, csukát, harcsát, kősüllőt, sügért, süllőt megtartani tilos. November 1. – március 31. közötti időben vízijárműről csak reggel hat és este tíz óra között szabad horgászni, az éjszakai horgászat tilos. A parti horgászatot e korlátozás nem érinti.

Gyermekhorgász egy darab horgászkészséggel, tetszőleges módszerrel horgászhat, a darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta egy darabot, a darabszám-korlátozással nem védett halakból naponta három kilogrammot foghat.

A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag általános éves területi jegy vagy behúzós heti területi jegy birtokában gyakorolható. Behúzásnak, behordásnak minősül az a horgászmódszer, amelynek során a horgász a szereléket eszköz használatával, vagy dobás mellőzésével a vízben begyalogolva, beúszva juttatja el a horgászhelyre úgy, hogy ezt követően a parton vagy a parttal összeköttetésben lévő stégen vár kapásra. Nem tekintendő behúzásnak, behordásnak a vízben történő begyalogolással, majd dobással bejuttatott végszerelékkel való horgászat.

Behúzós horgászat három módon lehetséges: Vízparti ingatlant birtokló vagy üzemeltető szervezetek a saját partszakaszukon kijelölhetnek behúzós horgászhelyet, amelyeket interneten keresztül lehet előre lefoglalni. A foglalás rendszere itt teljesen nyílt, bárki számára elérhető kell legyen, egy személy maximum két hétig foglalhat egy helyet.

A vízparti ingatlantulajdonosok, amennyiben saját telkükön behúzós módszerrel szeretnének horgászni, - a szükséges jegy birtokában – megtehetik azt, de bejelentési kötelezettségük van, hogy mely időintervallumban kívánnak így horgászni. A helyet kiadhatják vendégeik számára is, de a bejelentési kötelezettségért, valamint, hogy a vendégek rendelkezzenek a szükséges területi jeggyel, minden esetben az ingatlan tulajdonosa (a behúzós hely regisztrálója) felel.

A fürdési szezonon kívül a teljesen szabad, bárki által hozzáférhető helyeken is szeretnénk biztosítani ezt a lehetőséget. A behúzós horgászat helyének és idejének bejelentési kötelezettsége itt is fennáll, de csak a hely elfoglalását követően.

A haltelepítések napján a haltelepítés helyétől számított 100 méteres távolságon belül horgászni tilos! Horgászat közben a horgászhelyet elhagyni, a bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni, illetve felügyeletüket másra bízni tilos, kivéve a begyaloglós és behúzós módszer esetében a második készség bevetéséig. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a horgászhely kivilágítása és a horgászathoz használt, veszteglő vízi jármű minden irányból látható fénnyel történő kivilágítása kötelező.

A területi jegy megváltásával tulajdonosa hozzájárul, hogy róla a horgászati tevékenységével kapcsolatosan a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhessen. A halászati törvény megsértése esetén a területi jegyet minden esetben visszavonják, ugyanez történik a Balatoni Horgászrend rendelkezéseinek megsértése esetén is. Kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a balatoni területi jegy váltásától hosszabb időtartamra eltiltható.

Felnőtt horgász az éves területi jeggyel az év során összesen 100-, ifjúsági horgász 50-, gyermek horgász pedig 20 db darabszám-korlátozással védett halat tarthat meg. A kvóta elérésekor lehetőség van új területi jegy váltására.

Kishajó vagy magasabb kategóriába tartozó vízi járműről horgászni kizárólag általános területi jegy birtokában szabad. Az éves partközeli jeggyel rendelkező horgásznak lehetősége van kiegészítő általános napijegyet váltania.

Módosítottak a méretkorlátozásokon is. Eszerint a Balatonon és vízrendszerén ponty és süllő esetén 35-35, balin és csuka esetén 45-45 centiméter a minimális kifogható méret. A harcsa tilalmi idejében mérettől függetlenül védettséget élvez.

Sokan bírálták, ezért az eredeti tervtől eltérően nem vezették be azt, hogy a horgász a fogott halat a horgászhelyén a fogástól számítva maximum 24 órán át tarthatja életben. A másik elvetett kezdeményezés, hogy vízi járműben horgászonként egyszerre maximum három horgászbotot lehessen tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!