Hírek

2013.04.09. 13:43

Iszapper - Nem hallottak semmit a gát tetején a szemtanúk

Kedden öt tanúnak, közöttük a 2010. október 4-i gátszakadás újabb négy szemtanújának a meghallgatásával folytatódott a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken.

Munkatársunktól

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-vel kapcsolatban álló cég munkatársai, akik a katasztrófa napján a később átszakadt X-es tározóval közös falú IX-es kazetta gátkoronáján csővezetéket szereltek, a bíróságon tanúként egybehangzóan állították: nem hallották a gát átszakadását, rendkívül erős, délkeleti szél fújt október 4-én, és a tározóban hatalmas hullámokat gerjesztett.

Egyikük annyit észlelt, hogy "a szalmabálák lebegtek a mezőn, úsztak az iszappal".

Nem tudták, mi történt, néhány perc elteltével a távolabb dolgozó kollégáik szóltak, hogy folyik ki a vörösiszap a kiszakadt X-es tározóból. Egyikük szerint azután még nagyjából 15-20 percig tartózkodtak a tározó tetején, látták a több 10 méteres faldarabok leszakadását, de úgy vélte, ezt az erős szélben nem is hallhatták volna.

A tanúk megerősítették, hogy a Mal három alkalmazottjával találkoztak a gát átszakadása után a gát tetején, a tárgyalóteremben rámutattak a hatod- és a nyolcadrendű vádlottakra. Egy másik munkás, aki a cégük telephelyéről jött vissza, a gát lábánál lévő kenyerestanyai szivattyúháznál a másod- és a hetedrendű vádlottal találkozott. Vallomása szerint mindenki izgatott állapotban volt, "az ember torkára nem jött szó", majd a másodrendű vádlott D. József az embereikről érdeklődött. Elmondták, hogy a történtek után "összepakolták a cuccaikat", szerszámokat, és lementek a tározóról. Arra a kérdésre, hogy a tűzoltókat vagy a rendőrséget miért nem hívták, azt mondták ez nem az ő hatáskörük, és csak később szembesültek az "iszonyatos rombolással."

Vallomásuk szerint mire lejöttek a gátról, Kolontáron rengeteg tűzoltó és rendőr volt már. Többen is jelezték: két és fél évvel az iszapömlés után nem emlékeznek pontosan az időpontokra.

A tárgyalás szerdán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!