Hírek

2006.08.12. 02:26

Jó kell a pénzünkért

Veszprém (vi) - Bár megbüntettek néhányszor, de azért maguknak drukkolok - így kezdte a beszélgetést egy vállalkozó, aki élt az alkalommal és felhívta telefonon a megyei fogyasztóvédelmi fel-ügyelőség igazgatóját.

Mórocz Zsolt

Dr. Somogyi Istvánt folyamatosan, az egész megyéből hívták tegnap olvasóink abban a két órában, amíg a szerkesztőségben adott tanácsokat. A felmerült kérdések köre igen változatos volt, de a legtöbben a jótállásról és szavatosságról érdeklődtek. Egy úr arról számolt be, hogy a drágán vett fagyasztószekrénye hamar elromlott és egy alkatrész hiánya miatt hetek óta nem javítják meg. Ezért a több tízezer forint értékű tartalék élelmiszerét egy bérelt készülékben tartja, és többletköltségei voltak emiatt. Akadt olyan hívónk is, akinek a mobiltelefonját javították már hétszer ugyanazzal a hibával, és olyan akciókat is kiszámláztak ne-ki, amelyeket nem is tudott igénybe venni.

Egy kereskedő azért haragos, mert előfordul, hogy műszaki cikkek jótállási jegyén olyan szervizeket szerepeltetnek, amelyek a gyártóval semmilyen kapcsolatban sincsenek. Arra is van példa - ez egy másik panaszból derült ki -, hogy a megvásárolt készülékkel kapcsolatban olyan költségek merülnek fel, melyekre nem számítanak és a termék leírásában sem utalnak rájuk. Dr. Somogyi István elmondta, hogy célszerű a lakhelyünkhöz közelebb eső üzletben vásárolni, mert akkor könnyebben intézzük a panaszügyeinket, mert a jótállás idején célszerű abba az üzletbe mennünk, ahol vásároltunk. A panaszunkat írásban jelentsük be, hogy nyoma is maradjon, vagy készíttessünk jegyzőkönyvet. Ha nem vagyunk elégedettek az ügyintézéssel, a békéltető testülethez fordulhatunk, ahol nem peres eljárás keretében érvényesítik a fogyasztói jogokat.

Szinte már természetes, hogy panaszkodnak a lábbelik minőségére. Két esetben kértek segítséget az áramszolgáltatóval kapcsolatban. Egy helyen a felszültség nem éri el a kívánatos szintet, másutt pedig nem kötik be az áramot, holott írásban vállaltak erre egy tavaszi időpontot. Egy régi olvasónk a gázszolgáltatóval nem jut dűlőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!