Hírek

2013.09.23. 10:05

A szemetet elszállítják, de számla nincs

Zirc - Nem az a baj, hogy nem kaptunk számlát szemétszállításért, és ezért nem is fizethettünk érte. Hanem az, hogy egyáltalán semmilyen értesítést nem kaptunk a szolgáltatótól, fogalmunk sincs, lesz-e rezsicsökkentés és mennyi.

Varga Domokos Péter

Komlósi Barnabás felháborodottan magyaráz. Korábban feleségével együtt felhívták a szerkesztőséget is, hogy elmondják, milyen problémájuk akadt. Zircen is a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. látja el a szemétszállítást, eddig nem volt semmilyen gondjuk a szolgáltatással. Azzal ma sincs, a szemetet elszállítják, csak éppen fizetni nem tudnak érte. A feleség mutatja az akkurátus rendbe elrakott számlákat és a befizetést igazoló csekkeket. Ők nem adtak a számlavezető bankjuknak megbízást az utalásra.

 

Fekete macska egy zirci kuka mellett: balszerencsét vagy szerencsét jelent?



Nyugdíjasok, nincs túl sok bevételük, szeretik maguk beosztani, mikor, mire adják ki a pénzt. Nyolcvan literes a kukájuk, hetente egyszer ürítenek, ezért januárban még 2147 forintot fizettek. Júniusra a VKSZ Zrt. érvényesítette a jelzett négy százalékos emelést, így már 2236 forintot adta fel. Várták az új számlát, kíváncsiak voltak a rezsicsökkentés összegére, de az mind a mai napig nem derült ki. Érdeklődtek a szomszédoktól, ismerősöktől, náluk is ugyanez a helyzet. Az áram- és a gázszolgáltatást ellátó E.ON-tól viszont kaptak egy udvarias hangú levelet, ebben jelezték, a rezsicsökkentés kiszámítása miatt késik a számlázás. Ezután pár héttel meg is jött tőlük a számla, pontosan jelölve, mennyivel fizetnek most kevesebbet.

Komlósi úr azt is elpanaszolja, megpróbálták ők többször is hívni a VKSZ Zrt. zöld számát, de az vagy foglaltat jelzett, vagy nem vették fel. Az is baj lenne, ha most meg egyszerre kellene a két időszak díját rendeznünk, mert nekünk mindig, minden pénzünk be van osztva toldja meg eggyel a problémái számát az egyre ingerültebb férfi.

Göttlinger László azt ígérte, szeptember 25-ig mindenki megkapja az aktuális számláját

 

- A Közüzemi Zrt. tud a problémáról, magyarázatuk is van, meg orvosolni is fogják - mondta el lapunknak a cég vezérigazgatója, Göttlinger László. A királyszentistváni hulladékkezelő beindulása, 2012 júniusa után megemelték a szolgáltatás díjait. Viszont a törvény azt mondja ki, hogy a 2012. április 14-én alkalmazott díjtételnek kell képeznie a rezsicsökkentés alapját. Ez így akkora összegű bevételkiesést jelent a cégnek, hogy a kohéziós alapból létesített korszerű hulladékfeldolgozó rendszer működtetése került veszélybe. Emiatt egyeztetéseket kezdeményeztek a felügyeleti szerveikkel, a tárgyalások sokáig elhúzódtak. Végül is sikerült megállapodniuk, a rezsicsökkentést természetesen a törvény szerint érvényesítik, de ígéretet kaptak a jogosan felmerülő költségeik kompenzálására.


A vezérigazgató azt ígérte meg, hogy szeptember 25-ig mindenki megkapja az aktuális számláját. Mivel júliusban, augusztusban és szeptemberben ez nem történt meg, ezért csúsztatott határidővel is lehet majd fizetni – reagált előre a cégvezető sokak várhatóan felmerülő igényére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!