Hírek

2015.08.31. 13:49

Készségek fejlesztése - Sipos Imre a köznevelés megújításának lehetőségeiről

Veszprém – Jó lenne több időt hagyni az alapkészségek fejlesztésére,m mondta Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára, akit a szakmai tanévnyitón a kilenc évfolyamos általános iskoláról is kérdeztünk.

Balla Emőke

– A köznevelés megerősítéséről, megújításáról tart előadást. Hogyan lehet ezt megtenni?

– A köznevelés folyamatos feladatot, munkát ad pedagógusnak, szülőnek és diáknak egyaránt, ezért kell beszélnünk annak állandó megújításáról. Elsőként az intézményrendszer, valamint a tartalmi, módszertani, megerősítést kell kiemelnünk. Az intézményrendszer megújításán az intézményeknek technikai fejlesztését, valamint a háttérintézmények – Oktatási Hivatal, Pedagógiai Oktatási Központok – megerősítését értjük.

– Úgy tudom, ezt tavasszal már megtették.

– Részben igen.

– Mit jelent a köznevelés tartalmi megújítása?

– A Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek felülvizsgálatát, ami részben törvényi kötelezettségi is, hiszen azt öt évente meg kell tenni. Másrészt tanulnunk kell a tapasztalatokból, a felmerülő problémákból, a kollégákkal érzékeljük a diákok leterheltségét. Színesíteni kell a módszertani palettát, a gyerekek számára vonzóbbá kell tenni az iskolát. Meg kell nézni azokat a szakmai programokat, melyek az iskolapadon kívül más, barátságosabb környezetben megvalósíthatók. Gondolok itt például a hagyományápolásra, erdei iskolákra, közlekedési ismeretekre. Tervezzük témanapok, témahetek bevezetését az iskolákba.

A köznevelés folyamatos feladatot ad, mondta Sipos Imre (Fotó: Balogh Ákos)

– A háttér intézményeket említette. Milyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és az iskolák, valamint az önkormányzatok kapcsolata?

– A KLIK bevezetése óta a fenntartási és a működtetési feladatok ketté váltak. Azokon a településeken, ahol az önkormányzatok nem vállalták az iskolák működtetését, automatikusan az állam oldja meg. Ott, ahol a település vállalta a működtetést, megosztva kell a feladatokat ellátni. Erre a törvény ad útmutatást, melyek az üzemeltetéshez tartozó költségek. Helyi szinten is lehet megállapodást lehet kötni. Sok jó példa van arra erre az országban – például itt, Veszprémben is –, ahol jól működik együtt a KLIK és az önkormányzat.

– Mégis azt hallottam pedagógusoktól, hogy egy tábla vagy egy pad beszerzésénél nem tudják, melyikhez forduljanak. Egyik sem akarja vállalni a költségeket.

– Valóban tisztázni kell, hogy az egyes költségelemek hova, kihez tartoznak, de azt gondolom, ezen a terülten is jelentős előrelépés történt. Az igazgatók, a tankerületek és városok vezetői megállapodásokat kötöttek.

– A kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését többször felvetették, az államtitkár most társadalmi vitát kezdeményez.

– Ahogyan az államtitkár asszony is fogalmazott, a kilenc évfolyamos iskola jó lehetőség lenne a köznevelés tartalmi és szakmai megújulására. Az alsó tagozatot a túlterheltség problémája feszíti, jó lenne több időt hagyni az alapkészségek fejlesztésére, hogy a későbbiekben a gyerekek ne vigyék magukkal az itt keletkezett hátrányt. Amikor kilenc osztályról beszélünk, nem 8+1-es osztásról beszélünk, hanem az alsó tagozat megerősítéséről.

– Mikorra várható ez?

– Szakmai és társadalmi vita zajlik, nem tudok pontos dátumot mondani, valószínűleg nem 2016-ben. Erre alaposan fel kell készülnünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!