Két évtizede gyűjt rendőrrelikviákat

Hosszú lenne felsorolni, hogy az évek alatt mi minden került hozzá, de megemlíthető, hogy a relikviák között jelenleg mintegy kétezer karjelvény, huszonöt különböző típusú rendőri egyenruhát, száz sapka, legalább három tucat műszaki berendezés, közöttük URH-készülékek, rádiók vannak, szép számmal találunk okleveleket és kitüntetéseket is.

(Fotó: Penovác Károly)

A beszélgetés elején kiderül, hogy a gyűjtőszenvedélyt édesapjától örökölte, aki jó pár fegyver tulajdonosa. Gyűjteni viszonylag korán kezdett, először, mint mindenki, kártyanaptárokat gyűjtött, azokból az érdekesebbek még megvannak, például az az 1970-ben kiadott, amelyen az országház rézkarc lenyomata látható. A pécsi gyökerű Lakatos István elmondta: tulajdonképpen a baranyai megyeszékhelyen lévő fegyveres erők klubjában csapta meg a gyűjtés szenvedélye, ahová rendszeresen járt úgynevezett kótyavetyére. Ifjúságának egy része már Veszprémhez köti, a megyeszékhelyen találkozott Kalmár Lajossal, a veszprémi Bagoly kocsma tulajdonosával, aki fegyvereket és kitüntetéseket gyűjtött. Ő ajánlotta fel a cserét, mármint ha hoz neki kitüntetést, akkor ad fegyvert.

- Elkezdtem gyűjteni a kitüntetéseket, minden létező helyen, eközben annyira megtetszettek, hogy elhatároztam, inkább azokat gyűjtöm - emlékezett vissza a kezdetekre.

Apró adalékként megjegyzi, hogy a legtöbben a büntetőjogról írták a diplomamunkájukat a Rendőrtiszti Főiskolán, addig az övé A rendőrség rendfokozati rendszere és megkülönböztető jelzései 1945-től napjaikig címet viselete. Egyértelmű, hogy már az is a gyűjtőszenvedélyének egyik következménye volt.

- A diplomamunka készítése közben nagyon sok, számomra értékes darabhoz hozzájutottam, például olyan karjelvény-tervezetekhez, amelyekből csak egy-két darab lehet, illetve már akkor is más gyűjtőktől cseréltem, vagy vásároltam azokat, szépen gyarapodott az otthoni tárlat - mesélte az alezredes.

Ebből is kiderül, hogy először a karjelvényeket, kitüntetéseket, rendfokozatokat gyűjtötte Lakatos István, de iskolákban, művelődési házakban tartott kiállításain rájött arra, ha komolyabban akarja bemutatni a rendőrök életét, felszerelését, akkor bővíteni kell a repertoárt. Így gyarapodott gyűjteménye az intézkedés során használt kényszerítő eszközökkel, egyenruhákkal, ruházati felszerelésekkel, vagyis mindenféle rendőrséghez kapcsolódó tárggyal.

- A jelképek gyakorlatilag egy hovatartozást képviselnek. A rendszerváltás előtt a vörös csillag volt a meghatározó, 1990 után visszajöttek a 1848-as forradalom és a magyarság jelképei. A jelképrendszer beleolvad az életünkbe; természetesen lehet azt bírálni, hogy mit képviselnek, de tudomásul kell venni, hogy történelmünk része, akár jó, akár rossz oldala volt - hangsúlyozta.

Lakatos István a balatonalmádi rendőrőrs 1940-es évek végéről származó zászlójával (Fotó: Penovác Károly)

Lakatos István beszélt arról is, hogy a gyűjtők köre mára nagyon felhígult, nagyon sok hamisítvánnyal lehet találkozni a piacon, még a rendőrségi karjelvényeket is másolják, mert van rá kereslet.

- Csinálnak olyan karjelvényeket, amelyek soha nem léteztek, felteszik azokat aukciós oldalakra, vagy kiviszik külföldre. Rengeteg ilyen eset van. Volt arra is példa, hogy egy nagyon ritka, 1945 és 1951 között készült karjelvényt kölcsönkértek tőlem fotózára, majd nem sokkal később már annak a másolatait láttam viszont az interneten eredetiként árusítva.

A tárgyak különböző módon kerültek Lakatos Istvánhoz: volt olyan, amit cserélt, vagy vett, de akadt olyan ismerőse is, aki tudta róla, hogy gyűjtő és elhozta hozzá a kacatot, mivel mindegy, hogy eggyel több, vagy kevesebb van neki.

- Így került hozzám például az egykori almádi rendőrőrs 1940-es évek végéről származó zászlója is, ami a maga nemében egyedülálló. Amikor új épületbe költöztek, valaki szólt, hogy jöjjek le, és ha érdekel, elvihetem a zászlót. Lehet, ha nem szólnak, leselejtezik, és kidobják.

A tárgyaknak azonban nemcsak eszmei értékük van, hanem valós, piaci is. Erre példaként azt hozta fel, hogy a pápai munkástanács kiáltványainak kefelevonatai is a birtokában vannak, egy részüket néhány évre a Hadtörténeti Múzeumnak kölcsönadta. A múzeum egyszer ajánlatot tett, hogy megvennék ezeket, de nem adta, mert komoly darabjai a gyűjteményének.

- Ha van egy érdekes darabod, tárgyad, akkor attól nagyon nehéz megválni. Az anyagi oldalát akkor nézi az ember, ha megszorult és szüksége van pénzre, mert első a család - mondta.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy gyűjtői pályafutására Kalmár Lajos mellett, Szabó Ottó volt nagy hatással: ő mondta, gyűjteni csak addig szabad, amíg nem megy a család rovására.

- Néha olyan darabok mellett mentem el fájó szívvel, amelyek lehettek volna a gyűjteményen kurrens darabjai, de a szenvedélyt is féken kell tartani. A család néha nehezen viseli, ha hazaállítok a hónom alatt valami pakkal. A múlt tárgyai már egy kiállítónak átalakított pincét is megtöltenek a relikviákkal, a családtagok pedig célirányosan ajándékoznak születésnapra, a legtöbbször megkérdezik, hogy mit szeretnék, és azt veszik meg. Talán így elveszik az ajándékozás meglepetése, viszont mindenkit megnyugtat, hogy olyat kaptam, amit szerettem volna.

Mint minden gyűjtőnek, Lakatos Istvánnak is vannak kedvencei: így például a rendőrzenész panamasisakra való jelvény 1947-ből, vagy az kitüntetéssor, amit háború esetén adtak volna ki, tulajdonképpen az egy úgynevezett M-zárolt sorozat. Megemlítette még, hogy legféltettebb kincsei közé tartozik egy jeruzsálemi ezüstkereszt, amire majdnem két évig várt rá, míg élhetett opciós vásárlási jogával. Lakatos István beszélt arról is, hogy a pincéjében található egykori műhely az ő kiállítószobája, de lassan kinövi.

- A család megérti a gyűjtőszenvedélyem, de ahhoz ragaszkodik, hogy a tárgyaim ne jelenjenek meg a lakásban.