Hírek

2017.05.31. 19:05

Kitáncolták a májusfát Paloznakon

PALOZNAK - Először rendezték meg a községben a falvak éjszakája rendezvényt, de a sikerre való tekintettel biztos, hogy nem utoljára.

Szendi Péter

- Falumegújító találkozón voltunk Kunszálláson, ahol megtekintettük a falvak éjszakája programot, melyet három kun település - Kunszállás, Fülöpjakab és Jakabszállás - kezdeményezett. Jelmondatuk a falvatlanság ellenszere. Igyekeztünk úgy összeállítani a programsorozatunkat, hogy az mindenki tetszését elnyerje - nyilatkozta Verrasztóné Losonczy Anna művelődésszervező.

 

A gyerekek nagy örömére volt népi játszóház, arcfestés és állatsimogatás is. A tájház udvarán sok kiskacsa, liba, valamint nyuszik vártak, hogy megsimogassák őket. Mások pónilovakat simogattak vagy éppen lovagoltak rajtuk.

Mivel Paloznak kerékpárbarát település, most sem maradhatott el a paloznaki tekergő kerékpártúra, melyet kifejezetten családoknak állítottak össze. Sokan megtették a 26 kilométeres távot. A jelentkezők között értékes ajándékokat sorsoltak ki. Az egész napos rendezvényen megnyitották a Paloznaki Hímzőkör kiállítását a Szent József-házban. A tárlat június 18-áig megtekinthető.

Persze voltak, akik a kulináris élvezeteknek hódoltak, nekik a szervezők fánkevő versenyt rendeztek, így jóllakottan nézhették meg a Portéka Bábszínház interaktív előadását. A koncertek után az este a májusfa-kitáncoló bállal zárult, ezzel is őrizve a hagyományokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!