Hírek

2013.04.27. 17:55

Kitüntetés és új borlovagok avatása

Somlóvásárhely - Nagy érdeklődés mellett tartotta éves közgyűlését szombaton a Somló és Környéke Borút Egyesület és egyben nagygyűlését a Somlói Borlovag Klub.

Győrffy Árpád

Elsőként Simon János elnök tartott beszámolót a tavaly végzett tevékenységről és az idei tervekről, majd ugyancsak ő számolt be a gazdálkodásról és ismertette a közhasznúsági jelentést. Tartalmilag és anyagilag is a legnagyobb program a szervezet életében a szeptemberi Somlói Napok, amit az idén szeptember 13-14-én a Somló vásárhelyi oldalán, a 8-as főút melletti Nagyréten tartanak. A beszámolókat és a terveket a tagság egyaránt elfogadta, ugyanígy mindent rendben talált a felügyelő bizottság is, aminek elnöke, Pintér Ferenc leköszönt a posztjáról. A tagság munkáját megköszönve a bizottság egyik eddigi tagját, Szabó Józsefet választotta a helyére.

Kezdődik az avatás - balról a ceremóniát vezénylő Molnár Levente, jobbról Hancz István és Németh István (Fotó: Győrffy Árpád)

A továbbiakban Szabadi János titkár előterjesztésében módosították az alapszabályt, majd meghallgatták a különböző térségi csoportok képviselőinek tájékoztatóit.

Simon János ezt követően adta át a Somlóért kitüntetést a borvidék érdekében hosszú ideje végzett kiváló munkájáért Stubán Zsigmondné Ildikó asszonynak, aki amellett, hogy az első magyar űrhajósanyós, elismert somlói borosgazda is, aki az ország minden részén népszerűsíti a hegy borait.

Az ülés végén új borlovagokat is avattak. Hancz István és Németh István a sikeres vizsga után nyerte el a jogot, hogy a közösség tagja legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!