Hírek

2013.05.30. 17:21

Köszönet a pedagógusoknak

A pedagógusok elhivatott munkájáért mondtak köszönetet a Vetési gimnáziumban tartott városi pedagógusnapon, ahol átadták a Ranolder-díjakat.

Balla Emőke

tAz idei ünnepséget közösen szervezte a városi önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Veszprémi Tankerülete. Szauer István, a tankerület igazgatója köszöntőjében arról beszélt, bár az idei tanévben az intézmények többségében a fenntartó megváltozott, Veszprém városvezetése fontosnak tartotta, hogy a működtetést továbbra is vállalja.

Egykori tanárainak mondott köszönetet Porga Gyula. Nem maradt házi feladat nélkül, jelentette, az élet gondoskodik feladatról. A polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyar iskola a párbeszéd iskolája; gondolkodni, érvelni hívja a pedagógusokat, diákokat. Az iskola nemcsak tanult emberfőket, de állampolgárokat is képez, Magyarország jövője az iskolában dől el.

 

A díjazottak: Vereskutiné Kis Zsófia, Kanyár Erika, Aller Gézáné, Barabás Lászlóné, valamint Porga Gyula (Fotó: Orosz Péter)



A pedagógusnapot a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság műsora tette emelkedettebbé, majd átadták az idei Ranolder-díjakat. Az elismerést négyen kapták: Aller Gézáné, a Bóbita Körzeti Óvoda Hársfa Tagóvoda óvodapedagógusa, Barabás Lászlóné, a Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola tanítója, Kanyár Erika, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola gép és gyorsírás, magyar nyelv és irodalom, könyvtár, állampolgári ismeretek szakos tanára és Vereskutiné Kis Zsófia, a Vetési Albert Gimnázium német nyelv és földrajz szakos tanára.

A Borsi Lőrinc-emlékérmet Fligh Vilmos vehette át, aki évekig vállalta a Laczkó Dezső pedagógus nyugdíjas Klub elnöki tisztét. A polgármester köszöntötte az idei tanévben állami kitüntetést kapott Barták Péternét és Veress Józsefet.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!