Hírek

2014.09.17. 16:58

Kövér László: Nem mindegy, hogy a fejlesztési forrásokról ki dönt

Balatonkenese - Azok tudnak együttműködni, akik azonos értékrend alapján élnek, és félszavakból is megértik egymást. A demokrácia mi vagyunk - ezt mondta többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, szerdán, a Kultúrházban, egy lakossági fórumon.

Kovács Erika

Kövér László üdvözölte az országra jellemző összefogást, melyben nagy jelentősége van az egyének erőfeszítéseinek, akik tudnak, akarnak is együttműködni helyi és országos szinten is. Kiemelte: a választás nemcsak a polgármesternek, hanem a kormánynak is támogatás. Az sem mindegy, hogy a fejlesztési forrásokról ki dönt. Kenese 77 millió forinttal járt jól a sikeres kormányzati és önkormányzati munkával, mert ennyi volt átvállalt adóssága.

Mint mondta a rendszerváltozás legsikeresebb alkotásai közé tartozik a szabadság, amikor az emberek ráébredtek, településükért ők felelősek. 2010-ben nemcsak az ország adósodott el, hanem a települések, az önkormányzati rendszer is, mert mind több feladat mellett szűkült forrásuk. 1247 milliárd forintot vállalt át a kormány a településektől.

Beszélt a kormány eredményeiről, mint a rezsicsökkentés, megoldották a devizahitelesek problémáját, munkahelyeket teremtettek. Megtörték a monopolpiacokat. Idén a gazdaság 3,9 százalékkan nőtt, év végére három százalék körül várható. Négy millió 122 ezer ember dolgozik ma, egyre több a munkahely, ilyen jó adat 22 éve nem volt. Cél, aki dolgozni akar, legyen munkája. Folytatják a bankok elszámoltatását, cél, hogy a szolgáltatók ne jussanak extraprofithoz. Bírálta a privatizációt, amikor előző kormányok eladták a közszolgáltatásokat.

Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, Tömör István polgármester, és egyben jelölt is mindig Keneséért dolgozott.

- Az eredményes munka feltétele az együttműködés. Célszerű, ha a helyiek és a kormány is egyet akar – fogalmazott. Óriási uniós lehetőség kínálkozik az ország fejlesztésére, amiből hatvan százalékot a gazdaságra fordítanak, ebből Kenese is részesül.

Tömör István polgármester rámutatott: az oktatás, iskola, óvoda jó színvonalon működik. A fiatalokat szeretnék itt tartani, nekik kedvező áron közművesített telkeket kínálnak. Fontosnak tartja a munkahelyteremtést, és a városgondnokságot úgy működtetik, hogy a feladatokat saját erőből oldják meg, nem vállalkozókkal. A sikerekhez együttműködő, a településért dolgozó testületre van szükség, ahol nincsenek kakukkfiókák. Az elmúlt években sajnos nem volt összefogás. Az elvégzett feladatok közül kiemelte: országos színvonal feletti szinten működik az idősek otthona, fejlesztették a strandokat. Céljaik közül kiemelte az utak rendbetételét, a napelem energia telepet, és a városközpont megújítását. Pályázati támogatásra számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!