Közeledik a szarvasbőgés! Kovács Sándor erdésztechnikussal beszélgettünk

A sümegi Kovács család tagjai természetközeli emberek voltak egykoron és ma is. Kovács Sándor felmenői közül többen választották hivatásuknak az erdészetet.

- Mivel a városban több azonos nevű család is élt, ezért ragadványneveket kaptak. Mi voltunk a Kerülő Kovácsék, ugyanis régen
erdőkerülőnek hívták az er-dészeket - mesélte Sándor. Gyermekként testvéreivel, osztálytársaival, barátaival rengeteg időt töltött a szabadban, úgy fogalmazott, gyakorlatilag kint, a természetben élték az életüket. Számukra különösen fontos volt elles-ni, megtanulni, miként lehet boldogulni az erdőn, mezőn. Csúzlival, légpuskával próbáltak vadászni, és még az ürgeöntést is kipróbálták, mert akkoriban még nem volt védett ez a faj. Az általános iskola utolsó éveiben is az erdőn dolgozott mint diák.

- Belénk ivódott a természet szeretete, közelsége. Úgy gondolom, akkor tanultam meg azt, csak az láthatja meg a természet titkait, akinek megvan hozzá a kellő türel-me - mondta, majd hozzátette, a vadászat alapeleme is a türelem.

Sopronban tanult tovább, az erdészeti technikumban, ahol az elméleti és gyakorlati oktatással még tovább bővítette ismereteit. A rendszeres gyakorlat mellett többek között földmérést, erdőnevelést, vadászatot, biológiát, növény- és állattant is tanult. A szükséges vizsgák és a bizonyítvány megszerzését követően a sümegi erdészetnél helyezkedett el. Dolgozott erdészként, hivatásos vadászként, műszaki vezetőként és erdőgondnokként.

A képen a sümegi  Kovács Sándor egy dámbika  trófeájával  Fotó: Papp Tamás

Ámulva hallgattam magyarázatát az erdőfelújítás rendszeréről, miként tudják a lehető legtermészetesebb módon felújítani a különböző erdőket.

Kitért arra is, a régi embereknek sokkal természetközelibb gondolkodásmódjuk volt. Például a parasztok úgy kaszálták le a réteket, legelőket, hogy nagyobb fűcsomókat hagytak meg, hogy a fácánok, foglyok fészkeit ne bántsák, hogy a madarak életébe ne avatkozzanak be, és azok nyugodtan tudjanak költeni.

Jól emlékszik az első va-dászatára is: 1973 júliusában, alighogy munkába állt és szolgálati fegyvert kapott, az akkori erdészetvezető elrendelte a vadkárelhárítást. Sándor egyébként korán kelő, sosem szokott késni, de akkor, feltehetően az izgalom miatt, elaludt. Késve érkezett, már magasan járt a nap, amikor az egyik gyalogösvényen megpillantott egy vaddisznót, sikeresen ki is lőtte. Ráadásul társai aznap nem jártak sikerrel, így egyedüliként és elsőként egy vaddisznót ejtett el.

A közelgő szarvasbőgés kapcsán beavatott abba is, ez a vadászok egyik ünnepe. A szarvasbika királyi vad, s erre külön fel kell készülniük. A bika nászra készül, felerősíti magát, hogy a lehető legjobb kondiban legyen. Aztán jön
a nász, és ilyenkor már csak vizet iszik, 30-40 kilót is elveszít.

- Beosztásomnál fogva sokszor volt alkalmam szarvasbőgéskor vadászni, külföldi és magas beosztású magyar vadászvendégekkel is. Még 1994-ben, az egyik alkalommal tizenkilencszer mentünk ki egy osztrák vadásszal ugyanarra a bikára, mire sikerült elejteni. Mondanom sem kell, hogy boldog volt, hiszen aranyérmes bikát lőtt ki.

Sándor ma már nyugdíjas, de a szeretett szakmát és a sümegi erdőt nem hagyta hátra, szívesen vadászik, és persze szeptemberben a szarvasbőgésről sem fog hiányozni.

KÜLÖNLEGES VAD

Magyarországon elvétve, csupán néhány erdőterületen élnek muflonok. Nyugdíjba vonulásáig Sándornak ez az egy trófea hiányzott a gyűjteményéből. Aztán a munkából visszavonulva a Bakonyerdő vezérigazgatója, Varga László egy muflonkilövéssel ajándékozta meg. Tavaly novemberben sikerült elejtenie a vadat, amely a külön-leges, nyakba növő csigája miatt sokat szenvedett volna.