Hírek

2016.09.30. 18:59

Kutatók éjszakája az egyetemen

Veszprém – Látványos kísérleteken vehettek részt, laborokat látogattak, junior mérnöki diplomát szerezhettek a Pannon Egyetem Kutatók éjszakáján résztvevők.

Balla Emőke

A Pannon Egyetem idén is csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz, melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a kutatói pálya, a tudományok, különösen a műszaki és természettudományok, illetve az egyetemi oktatói-kutatói tevékenység iránt. Veszprémben az intézmény négy karán sokszínű programmal, előadásokkal, bemutatókkal, labor látogatásokkal várták az érdeklődőket, de a nagykanizsai és a kőszegi kampuszok is bekapcsolódtak a rendezvénybe.

A veszprémi kampuszon a gazdaságtudományi kar a korábbi évekhez hasonlóan gazdasági játékra hívta a középiskolásokat, a diákok pénzügyi, menedzsment, közgazdasági, marketing feladatok megoldásával betekintést nyertek egy vállalat működésébe. A mérnöki karon 30 perces kurzusokon mutatták be a kutatóműhelyeket. Az érdeklődők felszíni édesvizek apró ragadozóival és táplálékállataikkal ismerkedhettek, megfejthették a "fáraó több ezer éves átkát", beleshettek egy madárodú belsejébe, láthatóvá tették a misztikus sugárzásokat, aromaanyagokat teszteltek, belekóstoltak a molekuláris gasztronómiába, szilikonlabdát készítettek, rózsát fagyasztottak, kiderítették, ki vezeti az önvezérlő járműveket, robotokkal tekéztek.

A kurzusokat látogatók ezúttal is junior mérnöki diplomát szerezhettek. A modern filológiai és társadalomtudományi kar „Ismerd meg önmagad!” programján résztvevők megtudhatták, mik az erősségeik, gyengeségeik, hogyan hoznak döntéseket. A műszaki informatikai kar rendezvényén a látogatók a kar kutatásaival, laboratóriumaival ismerkedhettek meg. Bemutatták a számítógépes látás korszerű technológiáit, a villamosmérnökök világának érdekességeit, bepillantást nyerhettek a robotika laborba, de azt is megtudhatták, mi az informatika szerepe az egészségügyben és hogyan fessük át a nappalit másodpercek alatt.

A kutatók éjszakája minden évben sok látogatót vonz. Idén is érkeztek kisgyerekes családok, a legkisebbek szüleikkel együtt fedezték fel a tudomány világát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!