Hírek

2013.06.03. 15:30

Látványos művészeti akció

Három előadással kezdődött és ért véget pénteken este a Pannon Várszínház kortárs táncfesztivál napja Veszprémben.

Szabó Zsuzsanna

Tizenhatodik alkalommal rendezte volna meg a két ötletgazda, Krámer György és Vándorfi László A tánc fesztiválját, eredeti nevén A Tánc Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozót. Ehelyett fesztiválnapot tartottak három egymást követő előadással.

A Porcelán - duettek egy házasságból a Pannon Várszínház tavaly alakult tánctagozatának első produkciója, melyet tavasszal láthatott először a veszprémi közönség. A produkció a házasság, két ember együttélésének velejáróit, annak minden keserűségét és gyönyörűségét mutatta be.  A Csend szigetei a Duna Táncműhely legfrissebb alkotása.

A műhely nem ismeretlen a helyi közönség előtt, hiszen 2001 óta hűséges résztvevői a tánc fesztiváljának. Többek között A tizedik vőlegény című előadásuk aratott nagy sikert. Bonifert Katalin és Juhász Zsolt, a darab rendezője a Porcelán világához hangulatában illeszkedő darabot mutatott be.

Ladányi Andrea testének minden porcikájával teremtett. Az őrületes akció, az izgalmas zene, a festék fröcskölése, a test becsapódása és csúszása a színekkel áztatott vásznon emlékezetes látványt nyújtott (Fotó: Gáspár Gábor)



A duó táncában egyszerre volt jelen a férfi és a nő kapcsolatának sokszínű árnyalata, csendes harmóniája. Meglapult benne Ady Héja-nász életérzése, az évődő szerelmesek harca, máskor humoros csipkelődése. A darab harmonikusan ötvözte a Kárpát-medencei folklór alapjait a kortárs táncszínház elemeivel. A szólók legszebb részeit a táncos és az egyes hangszerek egymásra utaltsága, kettejük párbeszéde jelentette. A darab élőzenei kíséretét Pribay Valéria (cselló), Szalay Tamás (nagybőgő) és Bakai Márton (hegedű) biztosította.

Az est záróakkordjaként Ladányi Andrea lépett fel Pin-program című tánc- és képzőművészeti performanszával. A sokak számára meghökkentő és rendkívül látványos művészeti akcióval Ladányi ez alkalommal nemcsak táncával szegezte magára a tekinteteket, testének minden porcikájával teremtett. A művész bevonulása, puszta jelenléte, a végletekig táncművészetre használt és tökéletesített test látványa, a befelé néző, kutató tekintet szuggesziója láncolta le a nézőket.

Ladányi alkotótársával, Bánki Ákos festőművész közreműködésével töltötte meg a három helyre kifeszített fehér vásznakat. Az őrületes akció, az izgalmas zene, a festék fröcskölése, a test becsapódása és csúszása a színekkel áztatott vászonra egyszerre bizarr és lenyűgöző látványt nyújtott.

Az akció végén a főszereplő az egyik elkészült képet vastagon bemázolta fekete festékkel. Jelezve a gyászt, kifejezve a művészvilág és a közönség csalódottságát. Kiáltva azt, idáig jutottunk, hogy a mai Magyarországon nem valósulhat meg egy ilyen színvonalas, elismert alkotókat felvonultató művészeti fesztivál. Bánki Ákos később feldarabolta egy képét, majd a szervezőknek adta egy-egy darabját. 

Az előadásokat követő közönségtalálkozón a résztvevők is leginkább a másfél évtizedet megélt fesztivál elmaradását fájlalták. A szervezőket biztatták, ne adják fel, reményüket fejezték ki, hogy jövőre ismét lesz táncfesztivál. 
Vándorfi László ítélte oda a díjakat 

Az első előadás után Vándorfi László köszöntötte a nézőket a Pannon Várszínház játszóhelyén. Elmondta, a korábban a zsűri által odaítélt díjak elosztásáról idén rendhagyó módon ő döntött. A három, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által felajánlott tárgyat a fesztivál fennállása óta minden évben fellépő Ladányi Andrea, a szintén a kezdetektől jelen lévő Krámer György és Lepsényi Györgyi, a fesztivál szervezésében, adminisztrációjában oroszlánrészt vállaló munkatárs vette át. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!