Hírek

2013.12.20. 16:10

Legyen szép ünnepük!

Zirc - Kigyulladt egy nehéz körülmények között élő zirci család otthona. Többen is összefogtak, hogy segítsenek rajtuk.

Varga Domokos Péter

Mikor Hédl József, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke tudomást szerzett az esetről, elhatározta, megpróbál segíteni. A család nőtagja mozgásában korlátozott, ezért kerekes székbe kényszerült. A tűzben azonban az elektromos kerekes szék is megégett, használhatatlanná vált.

Hédl József testvére, Hédl Sándor elektronikai vállalkozást visz, ezért őket kérte meg az eszköz helyreállítására. Hédl Sándor a Naplónak elmondta, miután megnézték az összeégett járművet, és leszedték róla a megolvadt műanyag burkolatot, úgy látták, még felújítható, az akkumulátor és a motor működőképes maradt. Alaposan kitisztítottak mindent, lecserélték a kábeleket és a csatlakozókat. Mivel a töltő is jármű mellett volt, az is összeégett, de szintén javítható volt.

Hédl Sándor az üzemében mutatja az égés nyomait még jól láthatóan viselő, de elektronikusan már helyreállított járművet. Karácsonyra már használhatja a mozgásában korlátozott hölgy (Fotó: Varga Domokos Péter)



Hédl Sándor cégétől nem szokatlan a jótékonykodás, évente körülbelül 80 100 ezer forintot fordítanak erre a célra. Többek között segítik a Zirci Erzsébet Kórházat, a megyei kórház koraszülött osztályát, a zirci mentőszolgálatot, de országos jótékonysági akciókba is bekapcsolódnak. Az új burkolatért a német nemzetiségi önkormányzat elnöke a gyártóhoz fordult, akik miután leveléből értesültek a szomorú esetről, azonnal az ügy mellé álltak, és megígérték, leszállítják az alkatrészeket.

A rehabilitációs eszközöket készítő céget képviselő Meczner Péter azt írta, a sorscsapás ellenére legyen ennek a családnak is szép és boldog karácsonya. Így ma már bizonyos, hogy a teljes mértékben helyreállított elektromos kerekes széket a mozgásában korlátozott hölgy még karácsony előtt újra birtokba veheti és használhatja. A jármű értéke újonnan 300 ezer forint körül van. A tűzkárt szenvedett család a helyi önkormányzattól is jelentős segítséget kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!