Hírek

2012.04.13. 08:36

Marad a magas színvonal

Balatonfüred - Új vezetők irányítják a hónap elejétől az Anna Grand Hotelt. Mi indokolta a váltást, milyen változtatásokra készülnek? - kérdeztük az érintetteket, Lengyel Ernőt, a hotel tulajdonosát és a szálloda két új vezetőjét.

Győrffy Árpád

- Kicsit hatékonyabbá kell tenni az értékesítési munkánkat, és további minőségi előrelépésre van szükség. Szeretnénk még szebbet, még jobbat adni. Arra gondoltam, hogy ezt új csapattal, új szemléletű emberekkel tudnám legjobban elérni - válaszolta a kérdésünkre Lengyel Ernő, a hotel tulajdonosa.

Mint elmondta, a korábbinál jobban építene a konferenciaturizmusra, valamint rendezvények szervezésére.

- Egyedülálló lehetőségünk van a négyszáz személyes reprezentatív nagytermünkkel, a szekciókra használható kistermekkel és a megfelelő éttermi háttérrel. Ezt mindenképpen ki kell használnunk. Ugyanakkor nem engedhetünk a klasszikus elegancia szlogenünkből. Továbbra is az igényes, a szolgáltatások minőségét kiemelten kezelő vendégekre számítunk. Tehát nem rombolunk árat, nem megyünk lefelé a szolgáltatás színvonalában, inkább javítani szeretnénk - hangsúlyozta érdeklődésünkre Lengyel Ernő.

A szálloda működését ügyvezető igazgatóként Gaál Miklós, értékesítési igazgatóként pedig Dudás Karolina irányítja, akik korábban budapesti hotelekben dolgoztak, az utóbbi időben egy helyen.

- Amikor elfogadtuk Lengyel úr felkérését, nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint azt, hogy a hotellel a balatoni régió egyes számú szállodájává szeretnénk válni a legrövidebb időn belül. A hotel olyan adottságokkal rendelkezik, a reformkori városrésszel olyan erőtér veszi körül, ami így együtt erre alkalmassá teszi. Ezeket az adottságokat szeretnénk jobban kiaknázni azokkal a tapasztalatokkal, amiket a friss, lendületes fővárosi szállodamenedzsmentben szereztünk - fogalmazott Gaál Miklós.

Mint elmondta, igazgatóként elsősorban a minőségi szolgáltatást szeretné előtérbe helyezni. Ezzel kapcsolatban változtatni szeretne bizonyos technikai elmaradásokon, hogy ezzel minden ponton teljesítsék a négycsillagos kategóriával kapcsolatos elvárásokat, és közelítsenek a négycsillagos superior minőséghez.

- A fizikai változtatások mellett elsősorban az emberi oldal erősítésére helyezném a hangsúlyt. Nem elég a kiváló minőség, ehhez olyan dolgozók kellenek, akik a saját ar- cukat adják a munkájukhoz.

Dudás Karolina egy év alatt ígér komoly eredményeket az értékesítésben.

- A vendégeink nyolcvan százaléka belföldről érkezik. Úgy látom, hogy ezen a területen a jelenlegi mennyiség dupláját el lehetne érni. Ehhez elsősorban a direkt értékesítési munkát szeretnénk erősíteni. A rendezvények, konferenciák szervezésénél különösen a nagyobb cégekkel való jobb kapcsolat kialakításától várunk eredményt. Az egyéni vendégek felé bővíteni akarjuk a csomagajánlataink választékát, és fejleszteni akarjuk a szálloda honlapját, hogy az érdeklődők a lehető legkényelmesebb megoldásokkal kapjanak információt, tudjanak foglalni - mondta az új értékesítési igazgató.

 

Erős kapcsolat a Pannon Várszínházzal

Lengyel Ernő erősíteni akarja az együttműködést a Pannon Várszínházzal, tudtuk meg, amikor azt firtattuk, hoz-e változást, hogy a Kisfaludy Színház új igazgatója inkább a Petői Színházzal dolgozik össze.

- Ha a város lazítja a kapcsolatát velük, mi inkább erősítjük. Maradnak a Pannon Várszínház bérletes előadásai. Sőt, egy különleges sorozatot tervezünk velük a mediterrán udvarunkban. De nem zárkózunk el az egyelőre latensen működő Kisfaludy Színházzal való együttműködéstől sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!