Hírek

2015.05.13. 16:25

Márciusban már tudtak az azbeszt hulladék szállításáról?

A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint a várpalotai jegyzőt március 18-án levélben tájékoztatták arról, hogy az inotai hulladéklerakóba azbeszt tartalmú hulladék szállítását tervezik. Ignácz Anita jegyző elmondta, valóban kapott tájékoztatást egy döntésről, ám nem volt lehetősége fellebbezésre.

Szabó Péter Dániel

Lapunkhoz eljutott a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (ma Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya) március 13-án a várpalotai jegyzőnek, Ignácz Anitának elküldött határozata, amelyben az egységes környezethasználati engedély módosítását részletezi a hatóság. Az anyagban szerepel, hogy a Partner Depónia Kft. a hulladéklerakón azbesztet tartalmazó építőanyag lerakással történő ártalmatlanítását tervezi külön kazettában 33 ezer tonna mennyiségben 3-6 hónap leforgása alatt.

Az ügyben megkerestük Ignácz Anitát, Várpalota város jegyzőjét.

- Egy meghozott döntésről kaptam határozatot a környezethasználati engedély módosítása tárgyában. Az önkormányzat nem volt ügyfél az eljárásban, jegyzőként pedig nem voltam szakhatóság, így fellebbezésre sem volt lehetőségem. A képviselő-testületi ülésen a Fejér Megyei Kormányhivatal munkatársai is elmondták, csupán a partnerségi viszonyra való tekintettel küldték ezt meg nekem. Ha 15 napos fellebbezési idővel számolunk, akkor a határozat április 7-én emelkedhetett volna jogerőre, ez a levélben is szerepel, ám a vállalkozási szerződést már március 25-én megkötötték a Partner Depónia Kft-vel – mondta el Ignácz Anita.

 

Előzmények:

Határozatban követeli az önkormányzat, hogy állítsák le az azbeszt tartalmú hulladék szállítását Várpalotára

Várpalotai azbeszt-ügy: rendkívüli ülést tart a képviselő-testület

Azbeszttartalmú veszélyes anyagot szállítanak az inotai hulladéklerakóba

Inotai azbeszt-ügy: a kormányhivatal szerint nincs ok az aggodalomra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!