Hírek

2010.05.29. 07:31

Megalakul szombaton az új kormány

Napló - Orbán Viktor leendő miniszterelnök eskütételével és a miniszterek kinevezésével szombaton megalakul az új kormány.

MTI

Sólyom László köztársasági elnök is részt vesz a parlament ülésén, amelyen megválasztják az új kormányfőt.
A plenáris ülés elején Orbán Viktor válaszol a kormányprogram vitájában elhangzottakra.
A Nemzeti Együttműködés Programja című országgyűlési határozati javaslatról összesen tíz órában vitáztak a képviselők. A kijelölt miniszterelnök vitaindítójában a programot az "új rendszer iránytűjének" nevezte, és hangsúlyozta, a láthatatlan paktumok ideje lejárt. Kiemelte, hogy a következő négy évben új alkotmányt kell létrehozni, haza kell hívni külföldről a fiatalokat, és változtatni kell a Magyarországról való gondolkodásban, az új társadalmi szerződésben ugyanis a hazaszeretet az első pont. Az ellenzék hiányolta a konkrétumokat a dokumentumból. 
A kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek, az igen szavazata szükséges. A szavazás után a miniszterelnök ünnepélyes eskütétele következik, majd elhangzik a Himnusz.
Kétórás szünet után ismertetik a köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről, majd a bemutatásuk után a tárcavezetők is leteszik az esküt. Az alkotmány szerint a kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg.
A plenáris ülés a Szózattal zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!