Hírek

2013.11.30. 15:38

Megérkezett a Mikulás!

Ajka - A hagyományokhoz hűen idén is ellátogatott a városba a finn Mikulás, Joulupukki.

MTI

Annál is inkább, hiszen városa, Rovaniemi Ajka testvérvárosa. A finn vendég így ki nem hagyná az ajkai gyerekek ajándékozását egyik évben sem. A művelődési ház előtti téren már a Mikulás érkezése előtt egy órával izgalommal várták őt kicsik és nagyok. Az Agórán a Karácsonyi vásárban óriás Mikulás-várást rendeztek számukra. Mosolyt csaltak az arcokra a Vaga Banda gólyalábasai látványos akrobatikávallepték meg a közönséget, Szervác, Pongrác, Bonifác, a három manó ugyancsak segített, hogy gyorsabban teljen az idő.

Joulupukki, a lappföldi Mikulás integet egy repülőgép ajtajában a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2013. november 30-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

 


A finn Mikulás, Joulupukki idén is ellátogatott Ajkára (Fotó: Györkös József)


Óriásbábok, zsonglőrattrakciók színesítették a délutánt, miíg végre megérkezett a Mikulás. A gyerekek gyűrűjéből ki sem látszott, pillanatok alatt körülvették még azok is, akik kicsit tartottak a szakállas idegentől. A jóságos öreg pedig örömmel fogadta a verseket, dalokat, mondókákat, és mindenkinek adott ajándékot. Búcsúzóul megígérte, hogy jövőre újra eljön Magyarországra, és persze Ajkára is.

A finn Mikulás repülőgépe szombat délelőtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A lappföldi Mikulás idén is több magyar városba látogat el, hogy megajándékozza a gyerekeket.

A finn Mikulás magyarországi körútja során november 30-án először Ajkára ment,, majd tovább utazik és december 2-án Veszprémben és Körmenden fogadja a gyerekeket - közölte a Finnagora az MTI-vel.



December 3-án Kaposmérő-Baglaspusztán az Ifjúsági Központban, 4-én Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában, 5-én pedig Maroslelén találkozhatnak vele a családok. 

A fővárosba december 6-án érkezik meg. A finn Mikulás, ahogy sok éve már idén is támogatja a Mikulágyár munkáját, így Joulupukki részt a jótékonysági akció fő sátrának megnyitóján december 6-án délelőtt az 56-osok terén, majd a nap folyamán a Vörösmarty téren várja a gyerekeket. December 7-én Óbudán a Fő téren, 8-án pedig Budaörsön, az Intersport áruház előtt osztja ajándékait.
Joulupukki magyarországi útja során a Pető Intézet, valamint a Kesztyűgyári Közösségi Ház gyermekeit is meglátogatja. 

A lappföldi Mikulás 2002 óta hagyománnyá vált körútjain több százezer gyermeket ajándékozott meg. Idei látogatását a Finnagora szervezi. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!