Hírek

2012.08.29. 19:13

Megkönnyítik az iskolakezdést Pápán

Pápa - Háromnapos napközis tábort szervezett a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola leendő elsősei számára. A húsz nebulót hétfőtől szerdáig számos program várta az intézményben és iskolán kívül is.

Nagy Imre

– Minden tábori napunk hasonló napirend szerint zajlik – mondta el a Pápai Evangélikus Egyházközség fenntartásában működő intézmény igazgatója, Szücs Gábor. – Reggel a gyerekek ismerkedési játékkal kezdenek, hiszen még össze kell szokniuk. A játékot hittanfoglalkozás követi. Minden nap története Jézussal kapcsolatos. A déli étkezés után a gyerekek közösen játszanak, a harmadik napon, a táborzárón pedig talán egy kis ajándékot is kapnak – mosolyog az intézmény igazgatója. – Reményeink szerint a tábor megkönnyíti az iskolakezdést, nem egyszerre a tanulás sűrűjébe kerülnek, hanem játékokkal szerettetjük meg a közös tevékenységet. Másrészt nálunk számos olyan egyházi szokás van, ami a gyerekek számára nem ismert, ezeket is begyakorolják a három napon.

A hétfői kezdő bibliaórát követően a kicsik, az intézmény vezetője és Polgárdi Sándor esperes cseresznyefát ültettek a templom kerítése mellé. A szokásnak evangélikus gyökere van, az iskolában már ötödször történik.

– Ha tudnám, hogy vége lesz a világnak, még ma elültetnénk egy almafácskát – mondta Luther Márton. A tábor munkájában az iskola szinte összes pedagógusa részt vett, köztük azok is, akik majd az elsősöket tanítják. A kölcsönös bizalom tehát már az iskolakezdés előtt kialakul tanár és diákja között. A közel százkilencven diák, az iskola nevelőtestülete és a fenntartó vasárnap tartja tanévnyitó istentiszteletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!