Hírek

2015.04.13. 13:08

Megmutatta tetoválását, terveiről is beszélt a Naplónak Rig Lajos

Tapolca – Az időközi országgyűlési képviselői választást az eredmények 99 százalékos feldolgozottságát követően Rig Lajos nyerte meg. A város jelenlegi alpolgármestere, a leendő országgyűlési képviselő terveiről beszélt a Naplónak.

Tóth B. Zsuzsa

– Kemény kampány volt, szoros küzdelem. Mennyire fárasztotta el?

– Nagyon. A lelki teher volt nagyobb az erős negatív kampány miatt. Azonban az sem tudta kiváltani azt a hatást, amit egyesek szerettek volna.

- Azt hiszem a daccal pont az ellenkezőjét váltottam ki, mint amit akartak. Én jobban viseltem mint a feleségem. Sokat szomorkodott, amikor olyat állítottak rólam, ami nem igaz. A magánéletemben vájkáltak, beállítottak antiszemitának, rasszistának, de nem jött be, mert az itt élők ismernek. Pozitív kampányt folytattunk, szakmai alapon a jobbik programját figyelembe véve és helyi specialitásokra építve.



Vona Gábor és Rig Lajos együtt ünnepel a győzelem után
Fotó: Penovác Károly

- A Fidesz jelöltjével fej-fej mellett haladtak. A szoros mezőnyt látva gondolt már arra, mi lesz, ha megnyeri?

- Amikor úgy negyven százalékos feldolgozottságnál tíz százalékkal vezetett a Fidesz jelöltje, elgondolkoztam, hogy talán mégis igaz, hogy megtörhetetlenek. Aztán a hirtelen fordulatnál, amikor már három százalékkal vezettem, visszajött a remény. Tapolca környékének szavazatai futottak be éppen akkor. Vona Gábor elnökünk persze két infarktust hordott ki lábon addig.

- Szerencsére éppen kéznél volt a mentőápoló.

- Igen.

- Úgy véli, hogy teljesíteni lehet a térségben élők egyik legnagyobb vágyát és az aktív kórházi ágyak még valóban visszahozhatóak Tapolca kórházába?

- Persze. Zombor Gábor államtitkár ígéretet tett erre a tapolcaiaknak. Az pedig jó alapot jelent. Amit egyszer megszüntettek, vissza lehet állítani. Az viszont más kérdés, hogy könnyebb rombolni, mint építeni. Azonban aki a leépítést véghez vitte, azt felelősségre kell vonni, hiszen kiderült, hogy mégiscsak szükség van az ágyakra. Ez a felelősségre vonás eddig még nem történt meg. Vissza lehet hozni az ágyakat, de azt nem tudom megígérni, hogy egyik napról a másikra. Arra törekszem, hogy minél előbb megvalósuljon.

- Tart attól, hogy a fideszes politikusokkal, országgyűlési képviselőkkel való együttműködés nehézséget okozhat majd munkája során például a Parlamentben?

- Ha kormány büntet, akkor tízezer embert büntet, azokat, akik rám szavaztak. Vagy pedig a körzetben élő 72 ezer embert bünteti. Az állami beruházásoknak folytatódniuk kell, ez a kormány célja is. A megyében most már ez a második olyan választókerület, ahol ellenzéki képviselő van. Fél megyét pedig nem hagyhatják magára. Amennyiben kormányon szeretnének maradni, akkor segíteniük kell az ország többi körzete mellett ezt a Veszprém megyei kettőt is.

Rig Lajos fáradt a kemény kampány után, de inkább lelkileg viselte meg az utóbbi nehéz időszak
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Fiatal családapaként hogy tudja majd összeegyeztetni szerteágazó feladatait a négy gyermek nevelésével?

- Eddig is sokat nélkülözte személyemet a család, hiszen három munkahelyen dolgoztam. Megszokták már, hogy keveset vagyok otthon. Mentőápoló voltam, amellett kórházi aneszteziológiai szakasszisztens, és ezen a területen más kórházak munkájába ugyancsak besegítettem. A legkisebb gyermekeim 22 hónapos ikrek. Egy fiú és egy kislány. A nagylányom tizenöt éves, de a feleségem tizenhat éves húga szintén velünk él. Nagy család a miénk, van élet otthon.

- Amikor három év múlva leülünk majd újra beszélgetni, mit szeretne sikerként elkönyvelni?

- A tapolcai kórház belgyógyászatának, sebészetének bővítését, a 40 aktív kórházi ágy visszahozatalát. Legalább három-négyszáz munkahelyet teremtő beruházást. Valamint az egyik főút, a 71-es, vagy a 84-es helyreállítását. Mindemellett egy kerékpárút kiépítését szintén a Balatonhoz. Hiszen számunkra az lenne a jó, ha onnan feljönnének a városba a vendégek.

- Annyian annyi mindent beszélnek róla, mit tudhatunk a tetoválásáról?

- Utoljára, a Naplónak megmutatom, de nem szeretném, ha lefényképezné. Az időpont a házasságkötésünk napja.

Azzal Rig Lajos levette zakóját és megmutatta a jobb alkarján végigfutó tetoválást. A felirat két szava, a becsület és a hűség között egy szív látható, alatta az időpont: 2011.06.25.

Azt mondja, ehhez tartja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!