Hírek

2016.11.03. 13:22

Megtisztelő cím - Vendégségben községünk díszpolgáránál

Bakonytamási - Településünk kis küldöttsége vendégségben járt Kovács Ferenc professzor úrnál, aki 2013. augusztus 19. óta Bakonytamási község díszpolgára.

Horváth Gabriella

Nagyon sok elismerést, díjat kapott az évek során, ezeknek nagy része még dobozokban hever. Mindennek tudatában még inkább büszkeség töltött el, amikor megláttuk, hogy a tőlünk kapott díszpolgári oklevél viszont a dolgozószobája falát ékesíti.

Egy nagyon szép délutánt tölthetett el az ősz elején Szigligeten településünk kicsi küldöttsége, amikor Kovács Ferenc professzor meghívásának eleget tettünk. Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy ebben ugyan mi a hír, amiért újságba került. Nos, hír lehet, hogy semmi. Annál inkább van példamutató tanúságtétel!

Ahhoz viszont meg kell ismerni Kovács Ferenc professzor úr életútját. Ki is ő?Kovács Ferenc, dr. h. c. mult. dr. (Győr, 1938. december 14.), bányamérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Okmányai szerint Győrben született, azonban szülőhelyének a Bakonytamásihoz tartozó Gerencsérpusztát tekinti. 18 éves koráig lakott itt, ahol édesapja a pannonhalmi apátság helybeli uradalmának gazdája volt. Általános iskolai tanulmányait Bakonytamásiban végezte, ahová gyalog, napi 8 kilométer megtételével járt.

Majd következett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, amire a mai napig nagyon büszke.  1957-ben került a Miskolci Egyetemre, bányaművelő, bányamérő szakra jelentkezett. 1963-ban tanársegéd, 1966-ban adjunktus, 1970-ben egyetemi docens lett. Az idők folyamán tanszéke mellett az egyetemen is fontos tisztségeket töltött be. Így volt dékán, rektorhelyettes, majd rektor. 1993 óta az MTA rendes tagja. Díszdoktora több külföldi egyetemnek, a szomszédos országoktól Kanadáig, Japánig. Lakó- és munkahelyéhez, hivatásához kötődő számos díja, kitüntetése mellett kétszer kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, utoljára 2009-ben.

Kovács Ferenc 2013. augusztus 19-e óta Bakonytamási község díszpolgára.A mai napig, 78 évesen is az egyetem professzori tanácsának elnöke. Ebből az életútból a tanulság az, hogy, bár születési helye nagyban befolyásolja az ember egész életét, de szorgalommal, kitartással és persze tehetséggel szinte minden elérhető.És hogy mitől példamutató? Attól a szeretetteljes ragaszkodástól, amit a szülőföld, szülőfalu iránt érez. Bár korán elkerült a községből, de a mai napig is emlékszik tanítóira és minden osztálytársára. Községünket anyagilag is támogatja.

Az ő támogatásával valósult meg a településünk központjában létesített IV. Béla pihenőpark a király egész alakos szobrával egyetemben. Születésének 75. évfordulóján Bakonytamási község díszpolgári címmel tüntette ki.Látogatásunk alkalmán méltán büszkén mutatta meg közel 80 szakmai állami és egyéb kitüntetését, köztük az általunk adományozott díszpolgári oklevelet, amely nekünk úgy tűnt, hogy megkülönböztetett helyet foglal el az elismerések között.

Ezúton is köszönjük a professzor úrnak önzetlen, példaértékű szeretetét, köszönjük a meghívást és kívánunk neki – és kedves feleségének, Marikának, aki egész ottlétünk alatt azon fáradozott, hogy a kedvünkben járjon – további jó egészséget.

Németh Károly, polgármester

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!