Hírek

2017.07.17. 20:10

Megújulnak a régi házak Tapolcán

TAPOLCA A város főterén több hasonló beruházás után most összefogással újabb régi épület homlokzata szépül meg.

Tóth B. Zsuzsa

Amint azt Dobó Zoltán polgármestertől megtudtuk, a néhány héttel ezelőtt átadott homlokzat kivitelezése ez eddigi legköltségesebb ilyen jelegű felújítás volt a sorban. Az egykori Keravill-épület vizesedő falai miatt speciális vakolatrendszert kellett alkalmazni. A tetőt, ahol kellett, kicserélték, javították. A korábbiakhoz hasonlóan a tulajdonosok, köztük a lakók és az önkormányzat, valamint egy támogató cég vállalta a terheket.

A Kossuth és Arany János utca sarkán levő, most szépülő épület is hasonló módon készül, támogató cég bevonása, pályázati támogatás, önkormányzati és lakóközösségi anyagi áldozatvállalás mellett. Ott jövőre lesz tetőcsere, a mostani munkálatok pár héten belül elkészülnek.

Legutóbb az egykori Keravill épülete készült el
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A polgármester leszögezte, hogy az önkormányzat segítsége nélkül a Fő téri társasházak homlokzatainak egyike sem tudott volna megújulni. Ami a terveket illeti, a most felújítás alatt lévő épülettel szemközti Tájékoztatási Iroda épülete, valamint a Keszthelyi út 3-as számú társasház homlokzata ugyancsak mielőbbi felújításra vár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!