Hírek

2015.03.20. 10:15

100 éve született Cserhát József költő, a Batsányi-kultusz fáklyavivője

Ha Veszprémben azt mondja valaki, hogy Cserhát, bizonyára legtöbben a Cserhát városrészre gondolnak, vagy a kulturális egyesületre, a Cserhát Társaskörre. Ám Cserhát Józsefre (akinek neve nem kötődik a városrészhez), írói-költői, újságírói színes személyiségére, sokoldalú alkotómunkásságára már kevesen emlékeznek a városban, a megyében.

Toldi Éva

Pedig Cserhát József ezer szállal kötődik a városhoz és a megyéhez is, hiszen 1957–1960 között a tapolcai járási könyvtár vezetője, 1961-től haláláig, 1969-ig pedig lapunk, a Napló munkatársa, kulturális rovatának vezetője volt. Az irodalomtörténet a Nyugat kései nemzedékéhez sorolja őt, aki szorosan kötődött a népi írókhoz is. Igen mélyről küzdötte fel magát, mint oly sokan a magyar irodalom alkotói közül. Száz éve született, 1915. március 20-án az ország legszegényebb vidékén, a szabolcsi Balsán, s mondhatnánk: már az anyatejjel a nyomorúságot és az igazságtevés vágyát szívta magába, azt a küldetést, amely kortársát, a szintén szabolcsi Váci Mihályt és a későbbi jó barátot, a „Fekete bojtárt”, Sinka Istvánt is mozgatta: a szegények, a nincstelenek emberhez méltó élethez segítését. (Hármójuk rokon alkotói inspirációit Weöres Sándor fedezte fel, és 1974-ben egy tanulmányában írt róla.) A motivációkat Cserhát gyermekkorában szívta magába a szülőfaluban, a Dessewffy-grófok birtokán, ahol ősei több nemzedéken át uradalmi cselédek voltak. Sinkához fűződő mély barátságát erősítette erdélyi kötődése is felmenői révén, akik a 18. században települtek át Szabolcsba. Iskoláit Balsán kezdte, Békésen folytatta, Szegeden, Kolozsvárott jogot tanult már felnőtt fejjel. 1928-ban, mikor családja Budapestre költözött, megismerkedett a városi lét nyomorúságaival, a gimnáziumot megszakítva munkásnak állt, s ez mély nyomot hagyott benne. A fővárosban fiatalon bekerült az irodalom sodrásába, megismerte a nyüzsgő kávéházi életet, az írói sorsot és a nélkülözést. Első verseit a Magyar Csillag, az Erdélyi Helikon, a Kelet Népe, a Sorsunk közölte. Részt vett a Márciusi Frontban, a népi írók jogaiért rendezett kongresszuson Szegeden (1937-39), Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Kodolányi Jánossal együtt. A világháború után főként a Kortárs, az Élet és Irodalom, a Jelenkor és az Életünk közölte írásait. Sorra jelentek meg verseskötetei – Kilépünk az állószékből (1942), Nyíri balladák (1942), Balsai Föld (1946). Ez utóbbi eposz a földosztásról, eredményeiről és nehézségeiről. E kötetét, amely később nagy vihart kavart, a József Attila-pályadíj arany fokozatával (ez volt a József Attila-díj korai változata) ismerték el Budapesten, majd pedig betiltották politikai éle miatt. Költői munkásságának egyik legszebb és legérzelmesebb opusa az Alszik a szarvas című 1957-ben megjelent költeménye (amely címét adja posztumusz 1974-ben kiadott válogatott kötetének is). E versében fájdalmasan siratja az elbukott forradalmat, a sebzett szarvasról, mint a levert forradalom megszemélyesítőjéről így ír: „És ő is alszik. Ő, akit legyőztek. / Alázuhant, de fényt adott az ősznek / mint gyertyatartót, rázta tört agancsát / virágos ág nő zúzott homlokából: / a nincs-agancs is visszadöfve vádol”.

Nagy az adósságunk Cserhát József emlékének ébrentartásában

Tapolcai könyvtárosi éveiben Batsányi János és Baumberg Gabriella életútjának megismerése lett rendkívüli jelentőségű költészetében, irodalmi munkásságában, a város a Batsányi-kultusz fáklyavivőjét tisztelheti személyében. Ez idő tájt született Batsányi-emlékverse (utalva a költőnek a franciaországi változásokra reflektáló A látó című versére) A „Látó lángja” címmel. E versét a Veszprém Megyei Tanács 1963-ban Batsányi-díjjal ismerte el. A Napló munkatársaként cikkeivel, riportjaival is az elnyomás ellen, a kisemberek életének jobbításáért harcolt. 1969-ben Bulgáriából hazafelé jövet – ahol a bolgár népköltészetet tanulmányozta – érte a halál a vonaton.

Költői munkásságát, emlékét viszi tovább a Veszprémben megalakult Cserhát Művész Kör (1969), amely ma már Budapesten működik. Emlékére 1990-ben lapunk újságírói elismerésként Cserhát-díjat alapított, azonban ez csak néhány évig élt, s hamarosan megszűnt. A költő halálának 30. évfordulóján a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad Pintér Tibor vezetésével emlékműsort rendezett 1999-ben. Városunknak, megyénknek nagy az adóssága Cserhát József munkásságának megismertetésében, emlékének ébrentartásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!