Hírek

2014.09.10. 12:24

Menthetetlen volt a szülés közben elhunyt csecsemő

Veszprém – Álláspontjuk szerint szakmai mulasztás nem történt – ezt állapította meg a Csolnoky Ferenc Kórházban a szülés közben elhunyt csecsemő ügyében folytatott belső vizsgálat.

Varga Domokos Péter

Ezt az intézmény főigazgatója, dr. Rácz Jenő közölte érdeklődésünkre. Mint arról a Naplóban is beszámoltunk, július elején a kórházban szülés közben meghalt egy csecsemő. A kisgyermek édesanyja akkor a Naplónak elmondta, sem ő, sem a terhességét végigkövető orvosok nem észleltek semmilyen problémát, a komplikációk szülés közben léptek fel. A főigazgató az ügyben vizsgálatot indított.

Rácz Jenő most a Naplóval azt közölte, a lebonyolított vizsgálat szerint a csecsemő már az intrauterin (méhen belüli) szakaszban menthetetlen állapotba került. A probléma észlelését követően perceken belül átkerült az édesanya a császárműtőbe, megtörtént a császármetszés. Az eljárást nem lehetett gyorsabban végrehajtani annál, ahogy ez a kórházban lezajlott, azaz minden a szakmai előírásoknak megfelelően történt – foglalta össze a vizsgálat eredményét a főigazgató. Ezt a véleményt ismertették az elhunyt csecsemő családjával is. Amennyiben ők jogi lépéseket kezdeményeznek, a kórház áll elébe – közölte lapunkkal a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!