Hírek

2013.03.18. 13:56

Mentősök mindennapjai

Az országos mentőszolgálat felépítéséről és működéséről éppúgy beszélt a városi könyvtárban tartott előadásán Meszlényi Norbert vezető mentőtiszt, mint a várpalotai állomás mindennapjairól, problémáiról és terveiről.

Szabó Péter Dániel

- Országosan és helyi szinten egyaránt tapasztalható, hogy az emberek kíváncsiak a mentőszervezet tevékenységére, a mentősök mindennapjaira. Mindez nem meglepő, hiszen a munkánk változatos, érdekes, s közvetlenül érinti a lakosságot. Ezt az érdeklődési igényt hivatott kielégíteni az előadás, amelyre örömmel fogadtam el a meghívást - mondta el a Naplónak a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban tartott közel egyórás előadást megelőzően Meszlényi Norbert, aki szerint igen hasznosak az ilyen jellegű rendezvények.

 

Meszlényi Norbert vezető mentőtiszt a városi könyvtárban tartott előadáson (Fotó: Szabó Péter Dániel)

- A hatékonyság szempontjából is közös érdekünk a munka racionalizálása, azaz hogyan és mikor kell igénybe venni a mentőszolgálatot. Nem csupán a költségek optimalizálása miatt fontos ugyanis, hogy ne legyenek felesleges hívások és utak - tette hozzá a mentőtiszt. Az előadáson elhangzott, a térségben mintegy 50 ezer embert ellátó várpalotai mentőállomáson két jól felszerelt esetkocsi teljesít 24 órás szolgálatot, az alapfelszereltség feletti eszközöket alapítványi segítséggel sikerült beszerezni. A mentőállomás állapota ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, ám jó hír, hogy a 2009-es részleges renoválást követően idén Európai Uniós támogatásból az épület teljes felújítása várható. A TIT várpalotai szervezete által szervezett rendezvényen a megható történeteket is megosztott a hallgatósággal Meszlényi Norbert.

- Tavaly novemberben az inotai orvosi rendelőbe riasztottak minket egy mellkasi fájdalommal küzdő beteghez. Egy kedves, 80 év feletti bácsit találtunk a rendelőben, aki egyébként legalább 20 évet letagadhatna a korából. Rutinellátás közben egy ritmuszavar miatt leállt a szíve, s ugyan csak egy percig tartó, ám igen komoly küzdelem árán tudtuk csak visszahozni az élők közé. Ezt követően a bácsi ránk nézett, s tiltakozni kezdett, hogy miért is dögönyözzük a mellkasát. A mentőkocsiba ültettük, majd stabil állapotban adtuk át a füredi szívkórházban dolgozó kollégáknak. Az eset érdekessége, hogy idén januárban kaptunk egy kedves levelet kollégáimmal, amelyben az idős úriember köszönetképp egy tavaszi kerti partira is meghívott minket - mesélte Meszlényi Norbert, majd megjegyezte, az ilyen esetek adnak erőt a mindennapokban, ezért is gyönyörű szakma a mentősöké.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!